Kedd déltől estig az ország délnyugati felében, Győr-Szeged vonaltól nyugatra, ezen belül kiemelten a Dél-Dunántúlon és nyugaton szórványosan számíthatunk zivatarok előfordulására.
Zivatarok környezetében viharos szél (~60-80 km/h) és néhol kis méretű jég (1 cm alatti átmérő) valószínű, intenzív záporok környezetében jégdara előfordulhat.
Délután, kora este az említett területen kívül kisebb valószínűséggel és kisebb területen északkeleten van még némi esély zivatarra - figyelmeztet a met.hu.
Szerdán eleinte naposabb idő várható, majd délután délnyugat felől erőteljesebben megnövekszik a magasszintű felhőzet. A Dunántúlon délutántól elszórtan gyenge eső, záporeső is kialakulhat. Az élénk, erős nyugati-délnyugati szélben a hajnali 2-8 fokról várhatóan 15-20 fokra melegszik a levegő.
Csütörtökön a kezdeti napos időt egy gyenge hidegfront válthatja elszórtan - elősorban északon, északkeleten - egy-egy záporral, zivatarral. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 16-22 fokot mutathatnak a hőmérők.
Pénteken fátyolfelhős-napos időre van kilátás, csapadék nélkül. Élénk, erős, délnyugati szélre, délután 19-24 fokra számíthatunk.
Szombaton újra száraz, meleg, kora nyárias időben lesz részünk, akár 22-27 fokig is melegedhet a levegő - írja honlapján az idokep.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót