Kedden északnyugat felől frontális felhőzet érkezik, de délkelet felé haladva még több napsütés várható.
Szórványosan valószínű csapadék: nyugaton, északnyugaton főleg eső, másutt záporok, néhol - nagyobb eséllyel keleten - zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik, emellett zivatarok környezetében viharos lökés is előfordulhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet tág határok között mozoghat, nyugaton 17, míg a délkeleti határ mentén akár 28, 29 fokot is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szerdán a felhőátvonulásokból már csak elszórtan, többségében északkeleten fordulhat elő futó zápor, néhol zivatar. Napközben több helyen megerősödik az északnyugati szél. Délután 19-24 fokra készülhetünk.
Csütörtökön túlnyomóan napos idő várható, északon, északkeleten lehet időnként több felhő az égen, de esni nem fog. Mérsékelt, néhol élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 20-26 fok között valószínű.
Péntekre derült, napos, késő nyáriasan meleg idő körvonalazódik 23-29 fokos maximumokkal. A légmozgás nem lesz jelentős. Hétvégén marad a napos idő, felhő alig lesz fölöttünk, esni nem fog. Vasárnap már 26-32 fokot mérhetünk délután - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló