Több mint 5000 visszajelzés érkezett Vitézy Dávidhoz a budapestiektől, hogy mit várnak a leendő főpolgármestertől. Ezekből azt szűrte le, hogy a városnak tennivalója van a családok hétvégi kikapcsolódási lehetőségeivel kapcsolatban. Különösen sokan hiányolják a 2013-ban bezárt vidámparkot.
Vitézy a Blikknek adott interjújában arról beszélt, hogy vállalja, hogy a nemzetközi tapasztalatokat felmérve igyekszik olyan befektetőket találni, akik fel tudják építeni az új vidámparkot. A Városligetben erre a Biódom miatt már nincs hely, viszont Észak-Csepelen igen – írja a 444.
Vitézy közparkot hozna létre a több mint 30 hektáros, elhagyatott ipari területen. Ennek lenne része a vidámpark is.
Ha megválasztják, azt ígéri, hogy a befektetőkereséssel el is indítja a megvalósítását.
A budapesti vidámparkot 2013 őszén zárták be. Területét a Fővárosi Állat- és Növénykert kapta meg, a játékokat leszerelték, csak néhány műemléki védettséget élvező építmény maradt meg. Pár évvel később Újpest és Zugló vezetése is bejelentette, hogy újranyitná a vidámparkot. Konkrét lépéseket azonban sosem tettek.
Vitézy Dávid izgalmasabbá tenné a BKK-bérletet
Ezzel válhatna valós alternatívává a kerékpáros közlekedés, másrészt pedig egy ösztönző lenne a budapesti lakosoknak, hogy a MÁV-Volán-bérletek helyett a BKK-bérletet válasszák.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Feladta a kormány a leckét, térképre kerültek a bankautomata nélküli települések

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Nem az a kérdés, hogy jön-e a vihar, hanem felkészültünk-e rá

Kiderült, miért nem érhető el normálisan a Honvédkórház napok óta

Ennyi volt, bezár a bulinegyed patinás helye
