Varga Judit volt igazságügyi miniszter egy tömören megfogalmazott, rövidke üzenetet írt friss bejegyzésében a csütörtöki Békemenettel összefüggésben.
Mint az ex-politikus fogalmazott:
„Veletek vagyok, zászló, zászló, narancssárga szív.”
Az egykori fideszes politikus egy korábbi Békemeneten készült fotót is mellékelt október 23-án kelt posztjához.
A kegyelmi ügybe politikailag belebukott, de azóta az esetleges visszatéréséről is döntő tárcavezetőről egyelőre a sötétben tapogatózunk, vajon személyesen is részt vesz-e a mai kormánypárti rendezvényen.
A menet már a reggeli órákban elindult, de a Kossuth téren 13 órakor mond majd beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
Ezt követően a Tisza Párt rendezte Nemzeti Menet is sor kerül, ahol Magyar Péter beszédével folytatódik a politikai megemlékezések sora.
Tényleg visszatérhet Varga Judit? Sejtelmes poszt jelent meg az ÁSZ-elnökkel
Egy sokat sejtető közös képpel illusztrált egyszavas poszt jelent meg a közösségi médiában Magyar Péter volt feleségéről, az egykori miniszterről és az ÁSZ vezetőjéről. Windisch László elárulta, hogyan viszonyulna ahhoz, ha Varga Judit újra belevágna politikába. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet