A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) arra kérte a jogalkotót, hogy
halassza el az Ügyfélkapu megszüntetését, amely 2025. január 15-től tűnne el,
Kapcsolódó
de az MKOE szerint a jogalkotó a halasztást nem engedi a Digitális Magyarország Ügynökségnek (DMÜ).
A 24.hu által ismertetett közleményben a MKOE azt írta, hogy
az Ügyfélkapu+ kötelezővé tételére állítólag azért van szükség, mert az eddigi egyfaktoros (login+jelszó) belépés állítólag „kevés”, bár erre bizonyítékot nem mutatott senki.
Az egyesület szerint eközben az IDOMSOFT Zrt. még csak most, idén december 4-én írt ki pályázatot az Ügyfélkapu helyébe lépő Ügyfélkapu+ második faktorának a bővítésére. Az eddig használatban lévő QR-kódos, authentikátoros második faktor kapcsán ugyanis felmérés készült, ami valószínűleg lesújtó eredményt mutathatott:
alig vannak, akik értik, hogy az állam mit követel meg tőlük az elektronikus ügyintézéshez.
Az MKOE tapasztalatai szerint
az állampolgárok még az authentikátor kifejezést se értik, a QR-kódos regisztrációt pedig bonyolultnak, érthetetlennek tartják.
Ezért dönthetett úgy a DMÜ irányítása alatt álló IDOMSOFT Zrt., hogy bővíti a második faktort egy emailes bejelentkezéssel, amire még csak most írták ki a pályázatot.
A MKOE szerint minden jel azt mutatja, hogy az Ügyfélkapu megszüntetése és az új rendszer bevezetése túl gyors ütemben zajlik, ezért a váltást el kell halasztani, hogy a megfelelő felkészülési idő biztosított legyen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért