November 1-jén a temetőben forgatott kampányvideót Pócs János fideszes országgyűlési képviselő. A kisfilmben meghitt zene, gyertyagyújtás és virágok mellett a politikus egy kisgyerekkel sétál, miközben a kormány legújabb ígéretéről, a 14. havi nyugdíjról beszél – vette észre a Telex.
„A mai nap meghitt hangulata is kötelez minden jószándékú embert, hogy az idős szeretteinktől soha semmit ne vegyünk el, csak adjunk. Adjunk, amíg lehet. A tizennegyedik havi nyugdíjat is, mert megérdemlik” – mondta Pócs a videóban.
A politikus a héten Orbán Viktornál járt a Karmelitában, ahol közölte a miniszterelnökkel: „semmi mást nem akar, csak megnyerni a választást”.
Orbán Viktor a héten jelentette be, hogy egy hosszú vita után eldöntötték, hogy lesz 14. havi nyugdíj. Azt azonban még nem tudják, hogy mikor és hogyan vezetik be.
„Orbán Viktor 19 év után ma újra beígérte a 14. havi nyugdíjat. De két évtized után már azt sem tudja mikorra vezetné be” – reagált Magyar Péter.
A korábban visszaállított 13. havi nyugdíj már önmagában több mint 500 milliárd forintba kerül évente. A további egyhavi kifizetés költsége ehhez hasonló nagyságrendű lenne, így a kormány nyugdíjasokat érintő intézkedéseinek teljes ára elérheti a 620 milliárd forintot a G7 számítása szerint.
A Tisza hasonló nagyságrendben, de némileg többet adna a programja alapján. Az ő nyugdíjterveik megvalósításához 655-795 milliárd forinttal többet kellene áldozni a nyugdíjakra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól