A Magyar Közlönyben jelent meg az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet, amely szerint
a terrorizmust elhárító szerv a jövőben külföldi eredetű titkos információkat is beszerezhet, és Magyarország biztonsági érdekeinek érvényesítésére külföldön is tevékenykedhet.
A rendelet indoklása szerint az Ukrajnában zajló háború és az azzal összefüggő bűnözés növekedése folyamatos biztonsági kockázatot jelent, amely magában foglalja a terrorfenyegetettséget is. A kormány a veszélyhelyzeti felhatalmazásra hivatkozva bővítette ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) mozgásterét.
A Telex összefoglalója szerint szabályozás értelmében a TEK önállóan is végezhet titkos információgyűjtést, vagy a belügyminiszter döntése alapján a nemzetbiztonsági szolgálat segítségét is igénybe veheti. Arra is jogosultságot kap, hogy határokon túl speciális műveleteket hajtson végre, amennyiben ehhez szintén megkapja a belügyminiszter jóváhagyását.
A hvg.hu azt írta, hogy
a kormány egyidejűleg 4,48 milliárd forinttal megemelte a szervezet 27 milliárdos költségvetését is.
A tartalékok átcsoportosításáról szóló határozat értelmében a TEK dologi kiadásai és beruházásaira szánt összegek is emelkedtek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér