A kormány honlapján érhető el az társadalmi vitára bocsátott rendelettervezet, amely szerint
a Terrorelhárítási Központ (TEK) új komplexumának építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítanák.
- A rendelet melléklete szerint Budapest X. kerületében fekvő ingatlanról van szó, a helyrajzi szám alapján ez a Hős utca 15/a-b.
- A döntés célja, hogy a Hős utcai épületek bontásának gyorsabbá és egyszerűbbé tétele, előkészítve a terepet a TEK új műveleti komplexumának megépítéséhez.
- A rendelet a kihirdetését követő napon lépne hatályba, lehetővé téve az engedélyezési és közigazgatási eljárások felgyorsítását.
A Népszava egy korábbi cikke részletesen feldolgozta a telep történtét, e szerint Hős utcai lakótömbök az egykori ferencvárosi Dzsumbuj kistestvéreként épültek a két világháború között a súlyos lakhatási válság enyhítésére. A két H-alakú, négyemeletes épület apró szükséglakásokat kínált, fürdő nélkül, közös vécével és kiöntővel. Lakóik a főváros környéki nyomornegyedekből költöztek ide, így a nyomor új helyszínen termelődött újra, és a gettó népessége a rendszerváltás után is folyamatosan cserélődött.
A kőbányai önkormányzat hosszú ideig nem tudta teljesen kiüríteni az épületeket, csak kerítést húzott köréjük. 2017-ben a kormány 2,1 milliárd forintot biztosított a telep felszámolására, ám hatástanulmány és koncepció nélkül kezdődött meg a kiürítés. Az önkormányzat 1,91 milliárd forintot költve részben megvásárolta, részben kisajátította az ingatlanokat, a kiürítés azonban hosszú évekig nem volt teljes. A megmaradt lakások állapota romlott, az üres épületekbe vidékről költözők, droghasználók és hajléktalanok kerültek, így a Hős utca továbbra is a nyomor mélyülő bugyraként működött.
A TEK közvetlen szomszédságában álló két épület törvényen kívüli vakfoltként működik évek óta.
A X. kerületi önkormányzat 2023 nyarán 254, korábban önkormányzati tulajdonban lévő lakást részben eladott, részben ingyen átadott az államnak. A B épületből mindenkit kiköltöztettek, de néhány bizonytalan jogcímű lakó az utcán maradt. Az A épületben tavaly még éltek lakók, köztük tulajdonosok is; a fővárosi lakhatási válság és a tél miatt sokan még itt húzzák meg magukat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér