A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint
az állam 10 ezer körüli visszafoglalkoztatott nyugdíjas tanárral próbálja enyhíteni a helyzetet, akik viszont határozott idejű szerződéssel dolgoznak, hogy nyáron ne kelljen bért fizetni nekik.
Kapcsolódó
Ez sokszor azt eredményezi, hogy a tanév előtti utolsó napokban sem tudják, folytathatják-e a munkát.
Ez egy megalázó helyzet, és a spórolásról szól. Ráadásul ezeknek a kollégáknak is kötelező teljesítményértékelésen kell részt venniük, sokan ennek ellenére sem kapják meg az ígért béremelést
- mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ képviselője az ATV-nek.
Annak ellenére, hogy a béremelések hatására valamelyest nőtt a pedagógusképzésekre jelentkezők száma, a tanári pálya továbbra is elöregedőben van.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint a pálya vonzerejét évek óta amortizálja a kormányzati politika, és a bizalom visszaépítése hosszú időt vesz igénybe.
A diákszervezetek is régóta tapasztalják a hiányt. Takács Lara, az Adom Diákmozgalom elnöke azt mondta: volt olyan féléve, amikor egyáltalán nem volt matematikaórája. Szerinte
a tanárhiány nem egyedi jelenség, hanem rendszerszintű válság, amit a túlterheltség, a magas óraszám és a szabadság hiánya súlyosbít.
Hozzátette: az oktatókra nehezedő adminisztrációs teher is kiemelkedően magas európai viszonylatban.
A tanárhiány már a mindennapokban is érezhető. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium például közösségi oldalán kérte a szülők segítségét digitális kultúra-matematika szakos tanár kereséséhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak