Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke arról számolt be, az elmúlt napokban több tanár is azzal kereste meg jogsegélyszolgálatukat, hogy az iskolaigazgatók arra szeretnék rávenni őket, közös megegyezéssel mondjanak le jogviszonyukról, miután a 2025-ös teljesítményértékelésen nem érték el az intézményvezetők által elvárt szintet.
Az érdekvédő a Népszavának azt mondta:
Kapcsolódó
jogellenes, hogy az igazgatók a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyuk megszüntetését javasolják egyes pedagógusoknak a teljesítményértékelés eredményeire hivatkozva, a jogszabályok ugyanis ezt nem teszik lehetővé.
Közölte azt is, hogy úgy tudják, néhány iskolaigazgató magánakciójáról van szó, az egyik esetben a tankerületi központ már közbe is lépett.
Totyik Tamás szerint miután az iskolaigazgatók maguk pontozták a pedagógusokat, néhány esetben sajátos szempontok is előkerülhettek, például
- a jelenlegi oktatási rendszer ellen sokat lázadozó kollégákat lepontozták;
- de tudnak olyan esetről is, amikor egy pedagógus műtét miatt hosszabb ideig volt táppénzen, és ez nem tetszett az iskolaigazgatónak.
Azoknak, akik a fejlesztendő teljesítményűek közé kerülnek, valamilyen fejlesztő képzésben kell részt venniük, erősítette meg a Klebelsberg Központ (KK) is. A Belügyminisztériummal együtt azt közölte, hogy
a teljesítményértékelés eredménye alapján nincs lehetőség a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetésére.
A pedagógusok új rendszerű teljesítményértékelésére idén került sor először. Az értékelés során 100 pontot lehetett szerezni: kiemelkedő teljesítményűek, akik 80 pontot vagy afeletti eredményt érnek el, átlagos teljesítményűek, akik 50-79 pont között teljesítenek. Akik 50 pont alatti eredményt értek el, őket a fejlesztendő teljesítményű csoportba kell sorolni. A kiemelkedően teljesítőknek szeptembertől garantáltan emelkedik a bérük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót