Bár 2021 novemberétől két éven át, házi őrizetbe helyezéséig börtönben ült Schadl György, a végrehajtók korrupcióval vádolt korábbi elnöke, a letartóztatásának két éve alatt összesen 189 millió forintot keresett az érdekeltségébe tartozó, állami feladatot ellátó végrehajtói irodákkal – derült ki a társaságok friss pénzügyi beszámolóiból.
Mindez azért is érdekes, mert a Központi Nyomozó Főügyészség a vádemelésében egyebek mellett 200 millió forint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a volt végrehajtói elnökkel szemben, tehát
Kapcsolódó
Schadl a börtönben ülve csaknem megkereste a lehetséges büntetés összegét.
A volt végrehajtó elnök a saját irodáján kívül a szintén vádlott felesége végrehajtói irodájában is rendelkezik tulajdonrésszel, és noha meggyanúsításuk után mindkettőjüket felfüggesztették, az irodák azóta is termelik nekik a pénzt. Erre azért van lehetőség, mert a Schadl házaspár irodáit helyettesítéssel más végrehajtók vették át, a helyettesekkel pedig mindketten úgy állapodtak meg, hogy azok 10 százalékos tulajdonrészt kaptak a végrehajtói irodáikban. Ez azt jelenti, hogy a két végrehajtói iroda nyereségének 90 százaléka továbbra is a Schadl házaspárt illeti meg; az összeg az elmúlt két évben meghaladta a 425 millió forintot.
Schadl számára Takács Katalin, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) hivatalvezetője engedélyezte a cégátalakítást, vagyis azt, hogy az irodáját 10 százalékos tulajdonszerzés mellett egy másik végrehajtó működtesse tovább – írja a 24.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre