Meglehetősen furcsa párbeszéd zajlik egy kormánypárti politikus és a miniszterek között. Budai Gyula (Fidesz) ugyanis azt kérdezte a Pintér Sándor vezette Belügy-, valamint a  Szalay-Bobrovniczky Kristóf által vezetett Honvédelmi Minisztériumtól, hogy

a KEHI jelentést követően visszafizette-e Ruszin-Szendi Romulusz a zsírleszívás költségét?

A  fideszes képviselő felidézi, hogy "a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrzést végzett a volt vezérkari főnök által igénybe vett egészségügyi ellátások jogszerűségének megállapítása végett", a NEAK és az Észak-Pesti Centrumkórház/korábbi Honvédkórház adatai alapján. 

Mint írta, a volt vezérkari főnök sajtóban megjelent hír alapján 2022. április 14-én egészségügyi beavatkozáson esett át a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, de Budai Gyula azt írta, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a volt vezérkari főnök díjat nem fizetett a beavatkozásért, amelynek következtében szabálytalan volt a beavatkozás finanszírozása. 

A KEHI a beavatkozás várható költségét 1170000 forintban állapította meg, ugyanis a magánintézményben ellátott beavatkozást, a mostani beavatkozást végző orvos ennyiben állapította meg. 

S bár több mint három éves a sztori, Ruszin-Szendi Romulusz esetéből csak azután lett hír, hogy csatlakozott Magyar Péter stábjába, és lett a Tisza Párt honvédelmi tanácsadója. 

Mindenesetre a honvédelmi államtitkár, Vargha Tamás azt válaszolta Budai Gyulának, hogy a Honvédkórház részéra 2022. december 31-ig Ruszen-Szendi Romulusz a zsírleszívás költségeivel összefüggésben befizetést nem teljesített, majd ezt megerősítette Rétvári Bence belügyi államtitkár annyival kiegészítette, hogy az Észak-Pesti Centrumkórház Honvédkórház részére 2025. augusztus 15. napjáig a volt vezérkari főnök befizetést nem teljesített. 

Az Index február 21-én írta meg, hogy a portál birtokába jutott számviteli és könyvelési dokumentumok alapján a volt vezérkari főnök összesen 928 millió 145 ezer 850 forintért építtetett magának egy szolgálati villát Dunakeszin, mindezt tisztán állami forrásból kivitelezte. Az Index információi szerint a volt vezérkari főnököt a szakmai ellentétei mellett éppen az általa építtetett villája miatt küldték el a Magyar Honvédség kötelékéből.

Novák Katalin köztársasági elnök 2023. április 26-án kelt határozatában április 27-i hatállyal mentette fel beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét, akit két hónappal később, június 23-án a Magyar Honvédségtől is eltávolítottak.