Július elején jött ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök dunakeszi szolgálati villájáról. A jelentés szerint a már Tisza pártban politizáló Ruszin-Szendi Romulusz és felesége a szolgálati lakásba olyan berendezéseket is kért, ami luxusnak számíthat.
A Honvédelmi Minisztérium jelenleg újabb luxuskiadásokkal vádolja a volt vezérkari főnököt, miszerint több külföldi útja során 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg.
Nem nyújtott be indoklást
Egy HM-utasítás szerint a vezérkari főnököt 4 csillagos szállás illeti meg, ha külföldre utazik, bár külön engedéllyel megszállhat magasabb fokozatú hotelekben is. Vargha Tamás, a Fidesz egykori elszámoltatási biztosa Budai Gyula képviselő kérdésére válaszolva írta azt, hogy Ruszin-Szendi 12 alkalommal nem nyújtott be indoklást,
így mintegy 28 vendégéjszaka esetében 5 csillagos kényelmi fokozatot vett igénybe.
Budai arra is rákérdezett, előfordulhatott-e, hogy Ruszin-Szendi a feleségét is magával vitte külföldi hivatalos utakra, és neki közpénzből fedezték az úti kiadásait, mire válaszában Vargha ugyan ilyet nem állított, de megjegyezte, hogy a HM-utasítás erre is tartalmaz szabályt: a házastársnak akkor fizeti az állam az útját, ha meghívót kap. Budai Gyula utalt arra, hogy ez az ügyet is vizsgálhatná a Kehi, akárcsak a zsírleszívást vagy a szolgálati villát – írja a hvg.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
A BKK is aláírta: indulhat a Bubi közbringarendszer harmadik generációja
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna