Az Egyesület a Római Partért civil szervezet felszólította a főpolgármestert és Óbuda polgármesterét, hogy azonnal kezdjék meg a nagy részben elárasztott Római-parton a Kossuth Lajos üdülősétányon és a mellékutcákban a közterületek, játszóterek, padok dunai iszaptól történő megtisztítását, fertőtlenítését.
Az egyesület közleménye szerint „sok ezer ide kilátogató ember egészségét veszélyezteti a Főpolgármester a tétlenségével".
A civil szervezet szerint súlyos fertőzésveszély fenyegeti az itt lakókat és az ide kilátogatókat, amit a közterületeken 2010-ben és 2013-ban vett iszapminták igazolnak.
„Felszólítjuk az Önkormányzatot, hogy haladéktalanul szüntessék meg a Duna medrében csatornázatlanul működő büfék, vendéglátóhelyek működését, amíg azok nem rendelkeznek megfelelő csatornázottsággal, melyek emésztőinek tartalmát a Duna kimossa, ami a helyi lakosságot és ide kilátogatók egészségét súlyosan veszélyezteti! Védjük a környezetünket a káros hatásoktól!" - írják.
Az egyesület arra kéri a főpolgármestert és a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettest, hogy „mosolygós képek készítése helyett tegyék a dolgukat, amiért a fizetésüket kapják. Szolgálják és védjék meg Budapest lakosságát a rájuk leselkedő veszélyektől!".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás