Még április első napjaiban beszélt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter arról, hogy Rogán Antal hamarosan lekerülhet a szankciós listáról. Ez pedig április 15-én be is következett.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az Index megkeresésére azt mondta, biztos volt benne, hogy le fog kerülni a szankciós listáról, mivel szerinte csak politikai okokból került fel rá. Ezt utólag a körülmények is igazolták, állítása szerint ezért is került le ilyen gyorsan róla.
Úgy fogalmazott, hogy semmilyen bizonyíték nem volt, ami alapján a Biden-adminisztráció meghozhatta volna ezt a döntést, csupán egy újságcikk. Kiemelte, hogy az eljárást David Pressman nagykövet kezdeményezte, aki szerinte politikai értelemben messze elfogult Magyarországgal szemben, aki azzal a feladattal érkezett az országba véleménye szerint, hogy belepréselje azt az orosz-ukrán háború.
A miniszter úgy látja, David Pressman nem egyenes ember: mást mond négyszemközt és mást a nyilvánosság előtt. Szerinte a nagykövet azért nem beszélt a szankciós vádakról négyszemközt, mert tudta, hogy nincs igaza, aki pedig ezzel tisztában van, az szemtől szemben nem mer vádaskodni.
Elárulták az amerikaiak, miért vették le Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai külügyminiszter maga tájékoztatta telefonon a döntésről Szijjártó Pétert.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz