A Republikon Intézet legfrissebb felmérése alapján Budapest lakosságának pártpreferenciáit tekintve Karácsony Gergely támogatottsága 34 százalékon áll, ami 9 százalékkal előzi meg a második helyezett Szentkirályi Alexandrát, aki 25 százalékos támogatottsággal bír. Az LMP által támogatott Vitézy Dávid a teljes népesség tekintetében 21 százalékon áll. A Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András mindössze a szavazatok 2 százalékával rendelkezik a felmérés alapján.
A bizonytalanok aránya igen alacsony, mindössze 16 százalék, míg a választási részvételi hajlandóság 81 százalékos, ebből 64 százalék biztos szavazónak gondolja magát.
Kapcsolódó
A közleményben ugyanakkor a Republikon megjegyzi, hogy ez nem vezet önmagában rekordmagas részvételi arányhoz, mivel a saját részvételi kedvüket hajlamosak a válaszadók felülbecsülni.
A válaszadók körében, akik egy főpolgármester-jelöltet megneveztek, Karácsony Gergely 40 százalékos támogatottsággal bír. A Fidesz-KDNP jelöltjére, Szentkirályi Alexandrára a válaszadók 30 százaléka szavazna, míg Vitézy Dávidra a 25 százalékuk.
Ez azt jelenti, hogy a kormánypárti szavazók felsorakoztak Szentkirályi mögött, aki így már megelőzte az LMP által támogatott Vitézy-t.
A közlemény kitér arra is, hogy Vitézy nem igazán tudott a Fidesztől átvenni szavazókat, ahogyan Karácsony Gergelytől sem csábított át elég szavazót ahhoz, hogy Szentkirályi Alexandra az élen lehessen. Ugyan a fideszes választói réteg kitart a korábbi kormányszóvivő mellett, de a kormánypártok nem állnak jól a fővárosban, mivel a saját táborukon túl nem tudtak új támogatókra szert tenni.
Ami a közgyűlés összetételét illeti, az az év eleji törvénymódosítás miatt nehezen megjósolható.
A Republikon szerint amennyiben Karácsony Gergely marad a főpolgármester, minden bizonnyal kevésbé egységes Fővárosi Közgyűléssel kell számolnia, mint amilyen 2019 óta van jelen: elképzelhető, hogy a TISZA Párt, a Kétfarkú Kutyapárt, az LMP vagy a Momentum képviselőivel is rendszeresen együtt kell működnie majd azért, hogy egyes kérdésekben döntésre juthasson.
Véleménynyilvánításra buzdítanak a közvélemény-kutatók
Feszélyezett a hangulat a közvélemény-kutatók háza táján, miközben már egy hónap sincs hátra a választásokig.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)