A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn felhívta a figyelmet a láthatósági mellények viselésének fontosságára. A hatóság szerint azért kiemelt fontosságú a gyalogosok és a kerékpárosok jól láthatósága, mert ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Bizonyos szituációkban már a KRESZ is megköveteli a fényvisszaverő mellény használatát.
A Látni és látszani elv alapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság egész évben ajánlja a láthatósági ruházat használatát, mint írják:
Kapcsolódó
sajnálatos módon minden évben történik olyan közlekedési baleset, amelynél nem viselt láthatósági ruházatot az éppen arra kötelezett. Tapasztalataink alapján akár a viselése is megelőzhette volna a balesetet.
Ezért a bizottság szakemberei prevenciós jelleggel Győr-Moson-Sopron vármegyében egész évben célirányosan ellenőrzéseket tartanak, felhívva a figyelmet a láthatóság fontosságára. Nyomatékosították, hogy a balesetek odafigyeléssel majdnem mindig elkerülhetők – írja az Index.
A rendőrség szerint a család szerepe a legfontosabb a megelőzésben. Hozzátették, az iskola szerepe is kiemelkedő, ennek kapcsán aláhúzták, hogy vármegye számos intézményében foglalkoznak a diákok közlekedési kultúrájának a fejlesztésével a pedagógusok.
Egyre kevesebb úton lehet Budapesten száguldozni
A traffipaxözön híre után az újabb sebességkorlátozó intézkedések borzolhatják az autózok idegeit.A részletekről itt olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Összeomlott a Szuezi-csatorna, kénytelenek árat csökkenteni

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Addig csűrték-csavarták a Duna Párt létrejöttét, míg tényleg megvalósult
