A Visit Hungary szervezésében megvalósult esemény lehetőséget kínált számos magyar úti cél számára, hogy a cseh és szlovák turisztikai ipar fontos szereplői előtt ismertethessék helyszíneiket. A rendezvénysorozat célja a térség vezető utazási irodáival való kapcsolatlétesítés – írja a Spabook.
A szakmai napokra közel 40 cseh és szlovák utazásszervező, utazási iroda és ügynökség látogatott el, és egy meglepő gyöngyszemet is találtak a magyar városok között.
A kedvenccé avatott település standja a rendezvény ideje alatt végig telt házzal üzemelt, sőt, sokan a hivatalos zárás után is maradtak, hogy többet megtudhassanak az együttműködési lehetőségekről.
A helyi éttermek magyar léptékben soknak számító hat darab Michelin-ajánlása, a családbarát és aktív programok sokasága rögtön az úti cél felé való nyitásra ösztönözte a résztvevőket. Itthonról talán kissé különösnek tűnhet, hogy az ünnepelt város nem más, mint Miskolc.
A szakmai visszajelzések alapján azt látjuk, hogy az utazási irodák keresik a számukra új, friss desztinációkat, nyitottak az úgynevezett rejtett szépségekre, amelyekkel meg tudják újítani saját kínálatukat, ezáltal versenyképesebbé válnak saját piacukon. Miskolc komplex turisztikai kínálata a négy évszakos Ellipsum élményfürdővel, a Lillafüredi erdei vasúttal, a libegővel, kilátóval, a kiemelkedő gasztronómiai kínálattal, valamint a Bükki Nemzeti Park számos túralehetőségével, barlangi és látogatóközponti látványosságaival kiváló alapot biztosít ehhez, és csillagtúra központként átlag feletti tartózkodási időre tud élményt biztosítani, akár egy teljes hétre is.
– mondta el Fekete-Angyal Enikő a Miskolc marketingjéért felelős MIDMAR ügyvezetője.
A roadshow látogatói között ráadásul kettő két éjszakás utazást is kisorsoltak.
A rendezvény előrelépést jelenthet a bükki megyeszékhely számára a külföldi turisták felé való nyitásban. Az idei utakban ugyan még kevésbé jelenhet meg a konferencia eredménye, a jövő évi katalógusokban viszont sokoldalú kínálatának köszönhetően az acélváros rendkívül jó eséllyel indulhat a cseh és szlovák utazási irodáknál. Ráadásul a közelmúltban a Time-Out magazin a világ legszebb helyei közé is beválasztotta Miskolc-Lillafüredet.
Nagyszabású tervek: nemzetközi repülőjáratokat indítanak Miskolcról, de új versenypálya is épül
Fontos előrelépés történt az Észak-magyarországi régió turizmusának fejlődését tekintve.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció