Elismerte a Belügyminisztérium, hogy jövő ősztől tényleg fizetéscsökkentéssel büntetnék a nem megfelelően teljesítő tanárokat. Jön a teljesítményértékelési rendszer, amelyben a tankerületek „bizonyos határon belül” vonhatnak le a pedagógusok béréből – írja a Népszava.
Az új pedagógusi teljesítményértékelési rendszer idén ősszel tervezett bevezetését követően, 2025 szeptemberétől lesz lehetőségük a munkáltatóknak, így például a tankerületi központoknak arra, hogy egy bizonyos határon belül csökkentsék azoknak a pedagógusoknak a bérét, akik az értékelés során alacsony szinten teljesítettek – derült ki a Belügyminisztérium (BM) válaszából.A BM közölte: a jövő ősszel induló tanévtől a munkáltatók az alacsony szintű teljesítményt nyújtó pedagógusok illetményét a rendeleti sávhatár alatt, de még a törvényi sávhatáron belül állapíthatják meg. A fizetésekről egyrészt a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény, közismertebb nevén a státusztörvény rendelkezik, amely a tanárok besorolásától függően állapítja meg a sávhatárokat.
Kapcsolódó
Például egy Pedagógus I. fokozatba tartozó tanár bérezésének alsó határa bruttó 410 ezer forint, egy Pedagógus II. besorolásúé bruttó 430 ezer forint.
A törvény azonban lehetőséget ad arra, hogy a kormány rendeleti úton ettől eltérő sávhatárokat állapítson meg – írja a lap.
Felháborító, hogy a tárgyalások során a szemünkbe hazudtak
– mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
Totyik Tamás állítja, a sztrájkbizottsági egyeztetéseken jegyzőkönyvben is rögzített ígértet kaptak a kabinet részéről arra, hogy a teljesítményértékelés alapján nem fogják csökkenteni a pedagógusok bérét.
Azt, hogy a kormány felrúgta a megállapodást, erkölcstelennek és etikátlannak tartja. Hozzátette: szerinte ez a rendszer “kicsinyes bosszúkra” is lehetőséget ad az intézményvezetőknek, tankerületi igazgatóknak, a teljesítményértékelés mögé bújva büntethetik majd azokat a pedagógusokat, akik a megítélésük szerint nem viselkednek megfelelően, engedelmesen, sztrájkban vagy más tiltakozó akciókban vesznek részt.
Elszédülünk, annyi változás jön 2024-ben, segítünk felállni
Digitális állampolgárság, PET-palackok visszaváltása, a túró rudi áfája, a gyerek után járó pótszabadság kedvező változása, kötelező elektronikus ingatlanvásárlás, emelkedő benzinárak és autópálya díjak, indul az eÁFA-rendszer, tanári béremelés, békéltető testületek megnövekedett hatásköre, módosuló cégtörvény – ezek a változások nagyon jelentős hatással lesznek az életünkre. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)