Exkluzív interjút adott Orbán Viktor a Mandiner Reakció és Stratéga című podcastműsorában, ahol többek között Ukrajna uniós csatlakozásáról, a Zelenszkijjel való találkozójáról, Ursula von der Leyenről és még Szoboszlai Dominikról is szót ejtett.

A miniszterelnök úgy reagált arra, hogy a Politico az idei év ünneprontójának nevezte őt az Ukrajnának nyújtandó uniós támogatás ügyében képviselt álláspontja miatt, hogy „ha rossz a buli, akkor az ünneprontó nagyon is hasznos". A Politico-ról megjegyezte, hogy nem is Európából szerkesztik, ezért egy Európán kívüli nagy politikai szereplő véleményét tükrözi.

Orbán az EU Tanácsának 2024-ben esedékes magyar soros elnöksége kapcsán arról beszélt, hogy ő nem akarja kivezetni Magyarországot az unióból.

„Az én tervem nem az, hogy otthagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk Brüsszelt” – jelentette ki a kormányfő.

Az uniós források kapcsán arról beszélt a miniszterelnök, hogy csak akkor hiszi el, hogy érkeznek a pénzek, ha látja. Ezek a pénzek véleménye szerint járnak Magyarországnak, ezért nem hajlandó pénzügyi kérdésekről stratégiai vagy szakpolitikai alkukat kötni.

Együtt ültünk a páholyban, ha ezt találkozónak lehet nevezni, miközben a nép éljenezte a frissen megválasztott argentin elnököt

– mondta a Zelenszkijjel való találkozásáról, akivel többek között a kisebbségi törvényekről ejtettek néhány szót, amivel elvették a kárpátaljai magyarok jogait. A miniszterelnök nem fűz nagy reményt ahhoz, hogy ezeken most változtatni készülnek az ukránok.

Az ukrajnai háború kapcsán arról beszélt, hogy egyetért azokkal a véleményekkel, miszerint Ukrajna nem fog nyerni, sőt ő már kezdettől fogva erről beszélt. 

„Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy képesek lesznek az ukránok a mi támogatásunkkal megnyerni ezt a háborút” – jelentette ki Orbán, aki szerint nincsen B-terve az EU-nak, miután ez a győzelmi terv befuccsolt. Az orosz elnökkel való találkozásairól azt mondta, hogy szerinte nincs morális tartalma ezeknek a politikai vezetők közötti találkozásoknak, mivel a politika valójában az eredményekről, a következményekről és a valóságról szól.

Ursula von der Leyenről azt mondta, hogy a megválasztása idején ő tűnt a legjobb jelöltnek és most is úgy vélekedik, hogy nála csak rosszabb jöhetett volna. Ennek ellenére az újraválasztását nem fogják támogatni.

Macronnal való tárgyalásáról elismerte, hogy nem azonos súlyú partnerekként tárgyaltak a francia elnökkel az országaik közötti különbségek miatt, azonban a tárgyalásaik mindig izgalmasak, mert a nagyobb összefüggésekről esik ilyenkor szó.

A jövő évi önkormányzati választások kapcsán beszélt a fővárosi politikáról is, egyelőre még nem tudják, hogy ki lesz a főpolgármester-jelöltjük, várhatóan március elején lesz erről nyilvános döntés. Orbán szerint nem engedték el Budapestet, mert bármely más párttal összevetve övék a legnagyobb támogatottság a fővárosban is.

Végül Szoboszlai Dominikről is szót ejtett, akivel egyszer már találkozott, de akkor a fiatal játékos és társai nem igazán érdeklődtek iránta, amit megértett, mert neki sem volt arra igénye annak idején, hogy a tsz-elnökkel találkozzon az öltözőben. Most pedig már akkora sztár a Liverpool játékosa, hogy az a kérdés, hogy ő mikor hajlandó találkozni Orbánnal.

„Miniszterelnökök jönnek-mennek, a Liverpoolban kevesen játszottak Magyarország polgárai közül” – méltatta Szoboszlait a miniszterelnök.