„Mindössze egyszer próbálja meg kézbesíteni a postás a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat, utána a Magyar Államkincstárhoz kell fordulniuk az időseknek a sikertelen kézbesítés esetén. Hiába cáfolta ezt az Orbán-kormány még korábban, most a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály pontosan ezt írja elő” – írta közleményében Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció alelnöke.
Mint kifejtette, a DK felháborítónak tartja, hogy az Orbán-kormány ismét ”hazugsággal és cinizmussal próbálja elfedni”, hogy idősek tízezrei maradhatnak ki a nekik járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványból.
A rendelet alapján, aki nem tartózkodott otthon a kézbesítéskor, csak akkor juthat hozzá a támogatáshoz, ha időben észreveszi az információt a kincstár honlapján, és külön kérelmezi a megismételt postázást.
A párt alelnöke úgy folytatta:
„Ez pedig sok idős ember számára gyakorlatilag lehetetlen. Szerintünk ez nem hiba, hanem az állam így spórol tudatosan az idősek rovására. Ahelyett, hogy segítenének, szándékosan teszik bonyolulttá a rendszer működését, abban bízva, hogy kevesebben élnek a lehetőséggel.
Mi abban hiszünk, hogy a kormány feladata méltó megélhetést biztosítani a nyugdíjasoknak: ez a baloldal programja, ezt támogatja több mint félmillió baloldali szavazó, akik soha nem szavaznának jobboldali pártokra, se a Fideszre, se a Tiszára. Őket csak mi tudjuk elvinni a szavazófülkékbe 2026-ban” – vélte a politikus.
Gy. Németh emellett úgy gondolja, baloldali program és baloldali szavazók nélkül nem lesz kormányváltás. De nem mindenki fért oda az ellenzéki kerekasztalhoz mostanában.
Kiderült, mit jelent a nyugdíjas utalványoknál a beígért őszi kézbesítés
A Magyar Posta legkésőbb október 14-ig juttatja el a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat, akik utolsóként kapják meg a papírokat, azoknak két és fél hónapjuk lesz a költekezésre. A program 82,7 milliárd forintba kerül, és mintegy 2,6 millió nyugdíjast érint. 812435Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor