A posztjukról távozó köztársasági elnökök egy 2011-es törvény alapján életük végéig többmilliós fizetést kapnak, igényelhet lakást, amelyhez kérés esetén egy fős személyzetet is biztosítanak, sőt még a fenntartási és rezsiköltségeket is az állam állja a központi költségvetésből.
Személyzetet akkor is kérhet Novák Katalin, ha a saját tulajdonú lakásába költözik. A volt köztársasági elnök élete végéig háromfős titkárságot alkalmazhat, valamint ingyenes egészségügyi ellátás és személyes gépkocsihasználat illeti meg. Az autóhoz a sofőrt a rendőrség adja, míg a titkárság elhelyezését, működési költségeit és hivatali autóját az Országgyűlés Hivatala állja a költségvetésből.
A korábbi államfő megbízatása február 26-án szűnt meg, ekkor fogadta el a parlament a lemondó nyilatkozatát.
A Telex a Sándor-palotának és az Országgyűlés Hivatalának küldött levelében rákérdezett, hogy igényelt-e a volt köztársasági elnök ingatlant, és ha, igen, akkor mennyit költöttek annak felújítására, valamint a titkárság létszámáról, vezetőjéről és elérhetőségéről is érdeklődtek.
A volt köztársasági elnök még nem igényelt semmilyen ellátást. Elérhetőségére nem adott részünkre információt
– válaszolta az Országgyűlés sajtóirodája. A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága nem reagált.
Novák Katalin elődje, Áder János egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott távozása után, amit közel 1 milliárd forintért újítottak fel. A plágiumügy miatt lemondott Schmitt Pál viszont nem élt ezzel a lehetőséggel, nem igényelt állami rezidenciát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)