BUX 135724.68 1,64 %
OTP 42490 3,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nemzetközi drogbandát fogtak el Budán, de Bréti kereket oldott

Elfogtak egy nemzetközi drogkartellt és annak 750 millió forintos drogkészletét Budapesten. A bűnszervezet négy tagja kézre került, valakinek azonban túljárt az esze a rendőrségen.

2024. április 18. csütörtök, 12:07

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

A Nemzeti Nyomozó Iroda győri egysége már tavaly nyár óta nyomoz a bűnszervezet után, a rendőrség közlemény alapján pedig Szerbia és Montenegró irányába mutatnak a szálak.

A külföldi hatóságokkal együttműködve már márciusban és áprilisban is több drogkereskedőt elfogtak: a szerb P. Rankov Árnyas utcai kocsitárolója több mint 600 millió forintnyi kábítószert rejtett, több mint 20 liter amfetaminolajat és közel 90 kilogramm marihuánát – írja közleményében a rendőrség. Ezután nem sokkal egy magyar és két szerb férfi is rács mögé került: J. Tamás Sándort a 13., Boris C.-t a 11., míg Andelic C.-t az 5. kerületben kapták el.

nyomozók az elfogottak ingatlanaiban kilószámra találtak hasist és kokaint, valamint prés- és fóliázógépeket, digitális mérleget és nejlonzacskókat. Az egyiküknél bőröndben lapult a hasistégla

A bűnbanda egyik magyar tagja, Bréti Zoltán azonban sikeresen megszökött a hatóságok elől, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.

Ellene belföldi, nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki. A négy tag elfogásával a közlemény szerint még koránt sem ért véget a nyomozás.

Több száz bűnszövetkezet tartja rettegésben az EU-t
Az Europol jelentése szerint a bűnszövetkezetek együttesen 25 ezer tagot számlálnak.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Zádori Bence
Zádori Bence
Szerkesztő
Újságírói tanulmányait 2018-ban végezte el a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Első munkáit még kulturális újságíróként, a ContexUs hasábjain írta, később a szegedi egyetem sajtóosztályán szerkesztette az egyetemi magazint, gyakornokként. 2021 tavaszától egészen 2023-ig Szeged helyi ügyeivel foglalkozott, többek között a helyei egyetemi és kulturális közösségekkel, a tudományos élettel, emellett pedig a városi közgyűlés egyik tudósítója volt. 2023 júliusában csatlakozott az Economx csapatához, mely akkor még Napi.hu-ként volt ismert. Főként a mesterséges intelligencia, a technológiaipar, a turizmus és a belpolitika témájában ír. Hobbija a hátizsákos utazás és a filozófia.

Ez is érdekelhet