Orbán Viktor Tusványoson jelentette be, hogy útjára indul a Digitális Polgári Körök kezdeményezés, amelyen belül több, tematikus digitális közösség jöhet létre.
A beszéd után már élesítették is a honlapot, ahol látható az "egyes számú Digitális Polgári Kör". Ennek tagjai Orbán Viktor mellett többek között
- Miklósa Erika operaénekes,
- Partos Bence pszichológus,
- Baji Balázs gátfutó,
- Nagy János államtitkár,
- Lánczi András filozófus,
- Dopeman rapper,
- Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója,
- Máthé Zsuzsanna újságíró,
- Bán Mór író,
- Schmidt Mária történész,
- Rákay Philip producer,
- Balatoni Katalin neveléstudományi kutató,
- Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, főigazgatója.
Ezen felül a miniszterelnök Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét is felkérte a részvételre, aki közleményben indokolta meg a csatlakozását.
Az MKIK elnöke szerint a kezdeményezés üzleti térben történő megvalósulásának fokozott jelentősége lehet a gazdasági szféra digitális átalakulásában, a startup-világ fejlődésében, az e-kereskedelem meghatározóvá válásában és a vállalati innováció robbanásszerű fejlődésének időszakában.
Ez egy olyan feladat, amely egy rendkívül aktuális gazdasági és társadalmi élethelyzetre keres válaszokat. Mivel engem személyesen is nagyon foglalkoztat a digitális jelen és jövő - bár nem kerestem a lehetőséget - de a felkérést tisztelettel elfogadtam. A vállalkozói világban is alapvető szükség van a párbeszédre, a bizalomra és az olyan alapokra, amelyek hosszú távon kijelölik a fejlődés irányait. A gazdaság gyors, exponenciális változásai miatt a megszokott folyamatokat újra kell építeni, a régi reflexek helyett újak szükségesek. Ha ebben egy digitális szemléletű közösség létrehozása és működése segíthet, akkor nekem ott a helyem.
– közölte.
A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta:
A mai napon szövetségre léptem a civil szféra jeles képviselőivel, hogy közösen megalapítsuk az egyes számú Digitális Polgári Kört. A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását.
Ha valaki hasonló Digitális Polgári Kört alapítana, az már leadhatja igénylését a DPK honlapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben