Az Energiaügyi Minisztérium azt közölte, hogy
az elmúlt napokban téves információk jelentek meg a hulladékszállításról, a valóság szerint a lomtalanítás és a hulladékszállítás rendje nem változik.
Kapcsolódó
A tárca közleményében, amelyet az MTI ismertetett, kiemelte: Magyarországon 2023 júliusa óta országosan átalakult a hulladékgazdálkodás. A MOHU, a MOL vállalat része, látja el a hulladék gyűjtését, szállítását és előkezelését az otthonokból, intézményekből és vállalkozásoktól. Az új rendszer célja, hogy országosan egységes és magas színvonalú szolgáltatást biztosítson, miközben fenntartja a rezsicsökkentést.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a vegyes hulladék gyűjtésére továbbra is a 2015 óta hatályos szabályok érvényesek.
- A kommunális hulladékot a koncessziós szerződés alapján továbbra is el kell szállítani,
- a koncessziós társaság nem jogosult bírság kiszabására,
- és csak rendkívül indokolt esetben – például ha a kukát építési törmelékkel töltötték meg – szünetelteti a hulladékszállítást, ahogy azt korábban is tette.
A szaktárca kiemelte: a lakosság és az önkormányzatok számára semmilyen olyan változás nem várható, amely a mindennapi élet zavartalan működését veszélyeztetné.
A delmagyar.hu azt írta, hogy a MOHU is megerősítette:
a hulladékszállítás napi gyakorlatában és díjazásában nincs változás.
Az októberben életbe lépő új szabályok csupán az építési-bontási hulladékra és a mobil hulladékudvarokra vonatkoznak. A lomtalanítás esetében az ÁSZF szerint legalább évi egy alkalmat kell biztosítani, a kötelező évi egy kifejezés nem szerepel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér