A Mávinform a Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint:
hétfőn a ceglédi és lajosmizsei vonalon a reggeli vonatforgalomban változásokra, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra kell számítani, mert a Nyugati pályaudvaron tartott hétvégi váltókarbantartás műszaki okok miatt elhúzódott, így a reggeli csúcsforgalomban kevesebb vágányon tudja fordítani a vonatokat a pályaudvar.
Kapcsolódó
Tájékoztatásuk szerint a szakemberek folyamatosan dolgoznak, hogy az állomás mielőbb a teljes kapacitással üzemelhessen.
A fenti karbantartás miatt
- a ceglédi és lajosmizsei vonalon az elővárosi vonatok egy részének végállomása ideiglenesen Kőbánya-Kispestre kerül át;
- a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a megszokottnál kevesebb vonat közlekedik a reggeli órákban, ezért ezen a szakaszon az M3-as metrót célszerű igénybe venni, ahol érvényesek a vasúti jegyek is az ország- és vármegyebérleteken kívül.
Forgalmi változások érintik egyebek mellett
- a Szeged-Békéscsaba,
- a Budapest-Miskolc,
- Gyoma és Dévaványa,
- a Budapest-Székesfehérvár,
- a Nagykátáról a Keleti pályaudvarra induló vonatokat.
Megjegyzik, a távolsági vonatok, így a nyíregyházi és szegedi IC-k, valamint a Cívis InterRégiók, kecskeméti vonatok közlekedésében nincs változás, esetenként késések előfordulhatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt