Márki-Zay Péter szerint a jelek arra mutatnak, hogy a Tisza-kormány előrehozott önkormányzati választásokra készül. Hódmezővásárhely polgármestere az Indexnek nyilatkozva közölte: reméli, Magyar Péter és Ruff Bálint tisztázni fogja, hogy nincs ilyen szándék.
A polgármester szerint az előrehozott választásnak még a látszatát is el kell kerülni, fontos, hogy ne hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek a politikai versenytársaikat érintik, őket viszont nem.
A képviselőkre vonatkozó háromciklusos korlát például egyetlen tiszás képviselőt sem érint - emelte ki példaként. Mire pedig érintené őket, lehet, hogy addigra megszüntetik ezt a szabályt is.
Remélem, ilyen szabály egyáltalán nem lesz, mert demokráciakorlátozó. Az ellenfelek mesterséges kiiktatása a versenyből tisztességtelen gyakorlat. Ilyet nem szabad csinálni, és méltatlan is lenne Magyar Péterhez
– fogalmazott a polgármester.
Az interjúban beszélt arról is, hogy fenntartja: a jelenlegi rendszer egypártrendszer, sőt, még jobban az, mint a Fideszé volt, hiszen a Tiszának most egyáltalán nincs ellenzéke. „A Tiszának gyakorlatilag nincs ellenzéke. Nemcsak kétharmada van, hanem ellenzéke sincs. Épp ezért lenne nagyon fontos az önmérséklet” – tette hozzá.
Márki-Zay Péter kitért arra is, hogy korábbi megszólalásaiban nem a polgármesterek fizetésének csökkentését kritizálta, hanem azt a politikai hadjáratot, amely a polgármesterek fizetéséről, a korrupciójukról és a cikluskorlátról szólt. „Nem a fizetés a kardinális kérdés, hanem az, hogy az egyik hatalmi ág hogyan próbálja korlátozni, majd idővel leuralni a másikat. Ez volt a problémám, és ez most is fenntartom” – fogalmazott.
Szerinte teljességgel tisztességtelen és elfogadhatatlan a polgármesterek hatalmának korlátozása. „Nincs a világon olyan ország, ahol a központi hatalom így beleszólna abba, hogy a vásárhelyiek vagy a siófokiak kit választhatnak meg. Van néhány speciális hely, ahol a polgármesteri ciklusok száma korlátozott - New Yorkban például kétszer lehet megválasztani valakit -, de ez ritka, és ezt is a New York-iak döntötték el, nem Washingtonban az elnök vagy a kongresszus. Az önkormányzatiság elve megköveteli, hogy ilyen kérdésbe ne szóljon bele a központi hatalom” – mondta.
„Egy polgármester viszont nem tud diktatúrát kiépíteni, és nem írhatja át a saját megválasztásának szabályait. Milyen terrort tudna bevezetni Siófokon Lengyel Róbert? Nincs indok arra, hogy elvegyék az emberek természetes jogát, hogy elinduljanak egy választáson, és a választók jogát, hogy azt válasszák, akit szeretnének. Miért korlátoznánk? Csak mert eddig nem számoltatták el a korrupt polgármestereket?” – tette fel a kérdést, és kijelentette azt is, hogy a Tisza-kormány adós az elszámoltatással.
Amíg a legfőbb bűnözők szabadlábon vannak, nincs elszámoltatás. Amíg Lázár János nincs börtönben, addig nincs rendszerváltás sem
– mondta Márki-Zay Péter.
Az Országgyűlés a múlt héten lefolytatta a helyi önkormányzatairól szóló törvénynek a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. A tiszás képviselők javaslata értelmében a vármegyei közgyűlések elnökeinek illetményi szorzószámát a jelenlegi 4-ről 2-re változtatják. Rögzítik az illetményszámítás alapját a 2024 évi 667 365 forintos nemzetgazdasági átlagkereseti adatban, megakadályozva, hogy július 1-től az illetmények a mindenkori egyre magasabb átlagkereset alapján automatikusan tovább nőjenek.
A kormányoldal szerint a polgármesterek illetményét a jelenlegi szinten fagyasztanák be, ez nem jár illetmény csökkenésével, egy 9 százalékos emelés marad el és a megtakarítás így többé-kevésbé megfelel az Országgyűlésben elért spórolással négy éve vetítve. A vármegyei közgyűlési elnökök jövedelme 50 százalékkal csökken, amivel jelentős igazságtalanságot orvosolnak.
