Nemrég Márki-Zay Péter az Index Konkrétan Rónai Egonnal podcastjében egy párnak állította be Dobrev Klárát és a DK képviselőjét, Rónai Sándort. Dobrev Klára ezután „gátlástalan kukkolónak” nevezte, és letagadta, hogy ilyen jellegű kapcsolatban lenne Rónai Sándorral, aki ráadásul házas, gyermekei is vannak.
Márki-Zay Péter most bocsánatot kért a magánéletével kapcsolatos félreértés miatt Dobrev Klárától és Rónai Sándortól, azonban azt is hozzátette, érhető, miért feltételezte ezt, valamint nem ártó szándékkal említette meg ezt a podcastban, őt most igazságtalanul rágalmazzák.
Az ellenzék 2022-es közös kormányfőjelöltje a Facebook-oldalán magyarázta el több pontba szedve, miért gondolta azt, hogy Dobrev Klára és Rónai Sándor egy pár.
Mint írta:
- A DK vezetője maga osztotta meg a videót, amin kézen fogva táncolnak.
- A „Testbeszéd” nevű oldal ezt elemezve arra jutott, hogy több van köztük barátságnál.
- Egyik érintett sem cáfolta a dolgot, ezért a videó Márki-Zayt is meggyőzte.
A bocsánatkéréssel együtt azonban Márki-Zay Péter a DK-ba is belerúgott egyet, ugyanis a történtek tisztázása után a posztjában leírta, a két politikus magánélete helyett inkább az a fontos, hogy mit műveltek anno és most a DK vezetői, illetve szerinte 2010 előtt lepaktált a DK a Fidesszel, elvezetve Orbán Viktor első kétharmadához. Azt is hozzátette azonban, hogy
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér