A miniszterelnök azzal kezdte napirend előtti felszólalását, hogy ma a kuláküldözés áldozataira emlékezünk. Mint mondta, a kommunista hatalom családokat tett tönkre, kifosztott, megbélyegzett és listázott. Ezután kitért arra, hogy tegnap lett 50 napos a TISZA-kormány, „1200 órája dolgozunk megállás nélkül Magyarországért” – mondta.
Magyar Péter elmondta, hogy megkezdék helyreállítani az oktatás szakmai önállóságát, amelynek részeként átalakítják a tankerületi rendszert és felszámolják a tankönyv-monopóliumot. Kiemelte, hogy előkészítették az iskolakezdési támogatást, ennek a végleges változatáról a kormány még a héten dönt.
MEgkezdték továbbá elmondása szerint átvilágítani a gyermekvédelmet, a hulladékgazdálkodási rendszert és szigorítani fogják az akkumulátoriparra vonatkozó szabályokat. Emellett történelmi jelentőségűnek nevezte az uniós források hazahozatalát jelentő törvénycsomagot. Úgy véli, ötven nap alatt visszatért Magyarország Európába.
Rámutatott arra is, Ukrajna NATO-tagságáról az ország népszavazáson dönthet, és emlékeztetett, hogy csatlakozik az ország az Európai Ügyészséghez.
