„Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság, és egyetértés. Március 15-e és a márciusi ifjak üzenete ma aktuálisabb, mint valaha. A magyarok jelenéről és jövőjéről szól” – kezdte beszédét Magyar Péter az Index tudósítása szerint, amelyet a TISZA-elnök Facebook-oldalán is lehetett követni.

„A kérdés az, hogy mit tudunk tenni mi, 2025-ben azért, hogy a magyar név megint szép legyen, méltó régi nagy híréhez” – tette fel a kérdést Magyar Péter, aki válaszként Petőfi Sándor 1848 decemberében Kossuth Lajoshoz írt leveléből idézett, amely a többi között így szólt: „ha a fátum könyvébe más volna írva, mint az én szívembe: szaporítani fogom azok számát, kik, ha életükkel nem hozhattak is hasznot a hazának, legalább halálukkal becsületére váltak”.

Egy évvel ezelőtt, pontosan ilyenkor, egy teljesen új időszámítás kezdődött, egymásra néztünk, és azt mondtuk, hogy nem vagyunk hajlandók tovább félni a saját hazánkban.

A márciusi ifjak és a forradalom üzenete elhivatottá, és bátorrá tett minket – fogalmazott a Tisza elnöke, hozzátéve: megdőlt egy régi mondás, miszerint egy fecske nem csinál nyarat.

Magyar Péter szerint „itt van a hatalom gőgössége is, a rozsdás, öreg, dölyfös, mint Metternich, és a rettegő zsírporos nyaloncai, akik uralkodnak a magyarokon”.

Nyergelj, fordulj! – idézi a TISZA elnöke Baradlay Richárd szavait Jókai regényéből,

A kőszívű ember fiaiból. Magyar szerint a tavasz, a változás és a remény jelszava egy éve így hangzik: Tisza.

Magyar ígéretei szerint azonnal belevetik majd magukat a munkába, az emberekkel együttműködve. Ennek előzeteseként egy olyan népszavazás - vagy inkább konzultáció - megindítására vállalkoznak, amin a 16 év feletti magyarok elmondhatják, milyen országot szeretnének az Orbán-rendszer után. 

Magyar Péter arról is beszélt, a fennhéjázó gazdagok, a dinasztia tagjai, akik magánrepülőn röpködnek luxusszigetekre, miközben itthon több százan megfagynak,

nekik valóban térkép e táj, lenézik, kábítják és megosztják a magyar embereket, közben dölyfösen az arcukba röhögnek.

Arról is beszélt a hatalommal kapcsolatban, hogy pedofilokat mentegetnek, elvonták az összes pénzt a gyermekvédelemtől. Lezüllesztik az oktatást, bezárják az óvodákat, haveroknak játsszák át az egyetemeket, miközben szakorvos- és ápolóhiány van az országban. Éveket kell várni egyes műtétekre, vagy hónapokat vizsgálatokra. Idegen kézbe játsszák át a pályaudvarainkat, a kastélyainkat, a földjeinket. Az akkugyárak mérgezik a folyóinkat és a termőföldjeinket.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy szolgálatról hazudnak, miközben hűbérbirtokként kezelik az államot, Európát féltik, miközben ők árulják el minden nap a közös hazánkat. Úgy fogalmazott: „Újkori csatolósai lettek a forradalmat leverő orosz Paszkevicsnek.”

- A Karmelita palota fura ura pöffeszkedik a tízmilliárdos uradalmában, a pálmaházban próbálja összeszámolni a vagyonát, de a több ezer milliárdot már ő sem tudja fejben tartani - mondja, hozzátéve, hogy mára ő lett Európa egyik leggazdagabb embere, az Orbán-dinasztia belőletek lett gazdag, a ti pénzeteket lopta el, a nektek járó forrásokat térítette el. Szerinte 15 év alatt hazánk Európa egyik legszegényebb országa lett, Orbán Viktor pedig Európa egyik leggazdagabb embere. 

Magyar Péter úgy folytatta, hogy 1956 hősei után a 48-as ifjak emlékét is meggyalázza, hazudik Petőfiék céljairól, és össze akarja ugrasztani magyart a magyarral.

 Aki a saját hazáját becsapja, annak a történelem szemétdobján a helye

– mondta.

Magyar Péter azzal folytatta, hogy felsorolta milyen lépéseket tesznek a korrupció ellen egy Tisza-kormány esetén:

  • azonnal csatlakozunk az Európai Ügyészséghez
  • zéró toleranciát hirdetnek a korrupció minden formájában szemben
  • létrehozzák külön a korrupcióellenes ügyészséget és külön NAV-nyomozócsoportot állítanak fel
  • duplájára emelik a korrupciós bűncselekmények büntetését, az ilyen bűncselekménynél kizárják a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét
  • visszaállítják a bíróságok függetlenségét, lesz új bírósági, ügyészségi, rendőrségi vezetés
  • minden olyan bűncselekménynél, ahol egyetlen forint közpénz érintett, teljes vagyonelkobzást vezetnek be
  • 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot indítanak a politikusokkal szemben, 5 évre visszamenőleg nyilvánosságra hozzák a politikusok adóbevallását.

A Tisza arra hívja a nőket, hogy áttörjék a felettük lévő üvegplafont: - Szüntessük meg a nők és férfiak közt bérszakadékot. Adjuk vissza a hölgyeknek a szabad orvos és bábaválasztás jogát - mondta. Azt is bejelentette, hogy a Tisza-kormány azonnal eltörli a 65 év felettiek szja-fizetési kötelezettségét.

Szólt a határon túli magyarokhoz is, mondván „Magyarország bajban van. (…) Az nem lehet, hogy zsarnokság elválassza magyart a magyartól. Ne hagyjátok megvezetni magatokat. Segítsetek!”