Jelentősen nőtt a békéltető testületek által lezárt ügyek száma. A tavalyi 4832 lezárt ügyhöz képest idén már 5519 ügyben született döntés, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent. Ezzel párhuzamosan az elbírált ügyek összértéke is emelkedett, a tavalyi 1,38 milliárd forintról 1,45 milliárd forintra a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közleménye szerint.
Kiemelték, Budapesten 392-vel, Hajdú-Biharban 115-tel, Csongrád-Csanádban 73-mal nőtt a lezárt ügyek száma, de jelentős növekedés történt Fejér, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben is – írja az MTI.
A kamara szerint ez mutatja, hogy a 2024. január 1-jén bevezetett, új, regionális struktúrára épülő békéltető testületi rendszer hatékonyan működik. A rendszer országosan 8 regionális testületben működik tovább, gyorsabb és eredményesebb eljárást biztosít a fogyasztók és vállalkozások közötti jogviták békés rendezésére.
A közleményben hangsúlyozták, a kamarai vezetés munkája kulcsszerepet játszott abban, hogy a békéltető testületek működése még hatékonyabbá váljon. A strukturális átalakítás, a digitalizációs fejlesztések, valamint a szakmai támogatás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a testületek gyorsabban és hatékonyabban tudjanak reagálni a fogyasztói panaszokra.
A békéltető testületek célja továbbra is a gyors, hatékony, ingyenes, elérhető jogérvényesítés biztosítása minden fogyasztó számára. A testületek nemcsak döntéshozó szerepet töltenek be, hanem segítséget és tanácsot is adnak a fogyasztókat megillető jogokról és kötelezettségekről - tájékoztatott az MKIK.
Varga Mihály: Az árstabilitás a 2025-ös év megnyerésének a kulcsa!
Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter először szólal meg, mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Vajon hogyan védhető meg a forint árfolyama? Változik-e a fiskális politika.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás