Elütött egy embert az M3-as metró egyik szerelvénye Budapesten, az Ecseri út állomáson. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Kiemelték a sínek közül az elgázolt nőt, akit a mentők komolyabb sérülésekkel kórházba szállítottak – írta a Katasztrófavédelem oldala.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a nő miért esett a sínek közé.
Egy időre a forgalom is leállt az Ecseri útnál, a 3-as metró vonalán.
Az Index megírta, hogy a gázolás miatt pótlóbusz közlekedett a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti útvonalon, de azóta már újra zavartalan a közlekedés az említett szakaszon.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat