A Budaörsi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki munkáltatójától fél éven át készpénzt és aranyékszereket lopott. A vádirat szerint a budapesti nő – az ügy vádlottja – egy biatorbágyi családi házban végzett rendszeresen takarítási munkálatokat. Megbízója – a bűnügy sértettje – bízott a nőben, értékeit nem zárta el előle. A vádlott azonban visszaélt munkáltatója bizalmával, akit hónapokon keresztül meglopott – áll a Pest Vármegyei Főügyészség közleményében.
A nő 2023 májusától novemberig több részletben, összesen több mint másfél millió forint értékű aranyékszert és közel 300.000 forintnak megfelelő eurót lopott el a házból. A vádlott a pénzt felélte, a gyűrűk, nyakláncok, karláncok és medálok nagyrészét értékesítette.
A nyomozók a vádlottnál tartott kutatás során két karláncot és két medált találtak meg, melyekett a sértettnek visszaadtak.
Az elkövető a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.
A Budaörsi Járási Ügyészség a nőt minősített lopás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Budaörsi Járásbíróság dönt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér