Mint ismert, kedden váratlanul felmondta szerződését a Fradival az állami tulajdonú Mahart Passnave kft., melyet Kubatov a Facebook-oldalán vérlázítónak és jogellenesnek nevezett. Nem sokkal később ugyanakkor kiderült, hogy Lázár János rendelte el a szerződés felmondását.
Kubatov Gábor a Hír TV Radar című műsorában nyilatkozott, nem sokkal a történtek után.
Ott elmondta, hogy az ominózus cég 51 százalékban állami, 49 százalékban pedig svájci tulajdonú.
Szerinte úgy bontották fel a szerződést, hogy nem szóltak róla.
– Egy nemzetközi hírű kézilabdacsapatot hoztak kellemetlen helyzetbe – vélte Kubatov. Azt is elmondta, hogy a szerződésbontás indoklása szerint a Ferencváros teljesítménye visszaesett, azonban ez szerinte nem igaz, a női kézilabdában épp most vannak a csúcson.
Az elnöknek azonban van egy morális problémája is. Úgy látja, hogy a szerződések tekintetében az államnak jó példával kellene elöl járnia.
– Ha az állam olyan példát mutat, hogy felmond bármilyen szerződést gyakorlatilag indok nélkül, vagy jogellenesen, hogy várja el az állampolgáraitól, hogy jogkövetők legyenek? Nekem ez a személyes problémám. Persze ilyenkor nem a Fradiért, hanem a hazámért, az állam működéséért aggódom.
Kubatov szerint a szerződésbontás indoklásában az is szerepelt, hogy fejlesztésre fordítják a támogatói pénzt. Ennek kapcsán azt mondta, bruttó másfél millió forintos nyereséggel büszkélkedhet a cég, évekre visszamenőleg, miközben 50 alkalmazottja van.
Ebből pedig, meglátása szerint, sor kerülhetett volna már komolyabb bérfejlesztésre.
Zárásként annyit fűzött hozzá: nem lát olyan dolgot, amivel a cég, a minisztérium vagy az állam meg tudná védeni az érdekeit ebben az ügyben, de
Nem megy jól a foci, beszáll a kriptobizniszbe a Fradi
Megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club a világ egyik legjelentősebb kriptotőzsdéjével, a Binance-szel. A klub saját NFT-ket is a piacra dob.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)