A kormány az elmúlt hónapokban már többször is jelezte, hogy készül a KRESZ módosítása, amelyben többek között rendezni fogják a sok problémát okozó elektromos rollerek kérdését is. A jelenleg hatályos KRESZ ugyanis nem ismer elektromos roller járműkategóriát.
A jogszabályi háttér hiányában ezek a közlekedési eszközök a statisztikában, valamint az egyes hatósági eljárások adatai között sem jelennek meg.
Korábban olyan információk látták napvilágot a tervekről, hogy a maximum 25 km/h-s végsebességű rollerek a jövőben kerékpárnak minősülnének, az ennél gyorsabbak pedig segédmotoros kerékpárnak.
Ágh Péter államtitkár Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában januárban azt közölte az elektromos rollerek használatával kapcsolatos hazai szabályozás kialakításáról, hogy a KRESZ ez irányú módosítását célzó előterjesztés társadalmi egyeztetésére a szükséges jóváhagyások birtokában kerülhet sor.
Az Economx ennek kapcsán megkereste az Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy megtudjuk hol tart most a KRESZ módosításának folyamata, mikorra lesznek a minisztérium birtokában a szükséges jóváhagyások, illetve hogy mikor kezdődik el a társadalmi egyeztetés az új szabályozásról.
A minisztérium kérdéseinkre a következő választ adta:
A KRESZ módosítására vonatkozó javaslatok jelenleg is egyeztetés alatt állnak. A végső tartalom kialakítása után kezdődhet meg az előterjesztés társadalmi egyeztetése, ahol az érdeklődők részletesen megismerkedhetnek a kormany.hu oldalra feltöltött jogszabály-módosítás tervezetének tartalmával. Az új KRESZ felülvizsgálatával kapcsolatos munka megkezdődött.
Az elektromos rollerek mellett a KRESZ módosításának egy másik nagy vihart kavart témájára is rákérdeztünk a minisztériumnál, ez pedig a zéró tolerancia fenntartásának a kérdése. Az ÉKM ugyanis korábban elismerte a 24.hu-nak, hogy a KRESZ vizsgálata során kitérnek az ittas vezetés témakörére is.
Rétvári Bence belügyi államtitkár Pintér Sándor megbízásából azonban nem sokkal később egyértelművé tette egy LMP-s képviselő kérdésére adott válaszában, hogy „a Belügyminisztérium a közúti balesetek megelőzése érdekében fontosnak tartja az alkoholfogyasztással kapcsolatos zéró tolerancia fenntartását”. A zéró toleranciával kapcsolatos kérdésünkre nem kaptunk választ az ÉKM-től.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az