Immár 9 százalékpontos a kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében – derül ki a Real-PR 93. friss felméréséből.
Kifejtik: „ők azok a választópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérnék egy most vasárnapi országgyűlési választáson, valamint megjelölték, melyik pártra szavaznának, vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába”.
Úgy találták, „az őszi politikai szezonkezdet egyértelmű nyertese a Fidesz-KDNP, amely növelni tudta előnyét a megtorpanni látszó Tisza Párthoz képest szeptemberről októberre”,
minthogy a kormánypártok két százalékpontos erősödése (49 százalék) mellett stagnál Magyar Péter pártjának támogatottsága (40 százalék).
„Ezzel párhuzamosan a Mi Hazánk Mozgalom még mindig a bejutási küszöbön áll (5 százalék), a Demokratikus Koalíció viszont egyre távolodik tőle (2 százalék). A Kétfarkú Kutya Párt népszerűsége tavaly november óta változatlan (3 százalék)” – jelezte a közvélemény-kutató, amely szerint más párt nem jutna az parlamentbe a kutatás szerint.
Mint fogalmaznak, „a Real-PR 93. a vidék közvélemény-kutatója, ezért mindig törekszik arra, hogy a magyar közélet egyik legmeghatározóbb törésvonala, a főváros és a fővároson túli Magyarország metszetében is vizsgálja a magyar közvéleményt”. A vidék-főváros tengelyen szerintük a hagyományosnak mondható tendenciák figyelhetőek meg, Budapesten a Tisza, vidéken a Fidesz őrzi első helyét.
Budapesten a Tisza Párt 49, a Fidesz 40 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg vidéken a kormánypártok 51 százalékon, Magyar Péter pártja pedig 38 százalékon áll.
A pártpreferencia szempontjából az azonban nem derült ki, milyen támogatottsági arányokat mért az intézet a teljes népességben, és mit mért a pártot választani nem tudó biztos szavazók körében.
A Mi Hazánk lehet a mérleg nyelve?
A 21 Kutatóközpont októberi felmérése szerint a Tisza Párt 7 százalékponttal vezet a teljes népességben, a biztos pártválasztók között pedig 18 százalékpont a különbség a Fidesz előtt. A Mi Hazánk a parlamentbe jutási küszöb felett, a DK és az MKKP viszont alatta áll. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani