Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a költségvetésből 90 milliárd 225 millió forintot biztosítanak a hazai fekvőbeteg-ellátó intézmények lejárt adósságának rendezésre. Jelenleg a tartozásállomány már meghaladja a 130 milliárd forintot is.
Ez az adósságrendezés elengedhetetlenül szükséges a magyar egészségügyi ellátórendszer működőképességének fenntartásához - mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára.
Ugyanakkor ez a lépés tűzoltásnak tekinthető csupán
– véli a főtitkár.
Megerősítette, hogy az OSZ számításai szerint az egészségügyi intézményrendszer lejárt adósságállománya jelenleg 130 milliárd forint, ami a finanszírozás hiányosságai miatt folyamatosan nő. Ez azt jelenti, hogy az adósságrendezés ellenére, a kórházak lejárt tartozásállománya év végén elérheti az 50 milliárd forintot - mondta Rásky László.
Át kell alakítani az egészségügy finanszírozását
Annak ellenére, hogy az intézmények üzemeltetésének költségeit 2024. január 1-jétől teljes egészében a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság viseli, amennyiben újabb egy évig nem avatkozik be a kormány, és nem enyhíti a kórházak és rajtuk keresztül a beszállítók terheit, a lejárt tartozásállomány a jövő év végére újból meghaladhatja a 100 milliárd forintot. Ez pedig azt jelentené, hogy az elmúlt több mint egy évtized évente keletkező adósságállományának duplájában konzerválódik az ellátórendszer pénzügyi hiánya - sorolta a szakember.
Októberben írtunk arról, hogy soha nem volt még ilyen magas a kórházak tartozásállománya, akkor az egyetemi klinikákkal együtt 108,2 milliárd forintot görgetnek maguk előtt az intézmények. Az orvostechnikai beszállítók egy közös sajtótájékoztatón beszéltek arról, hogy úgy érzik, már elmentek a falig. Azt mondták: már szeptember végére a kórházi adósságok összege jócskán meghaladta a 100 milliárd forintot is, ekkora kintlévőséggel már nem tudnak megbirkózni, a cégek türelme elfogyott, mivel már hónapok óta hitelekből működtetik vállalkozásaikat.
Néhány napja a Medicina Fórumon Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az intézmények teljesítményét fél évente értékelni fogják és jutalmazni és büntetni fogják a betegellátókat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Erőszakba torkollhat a választás, már készülnek a radikálisok

Új szemszögből mérték, hogy mennyi alkoholista lehet hazánkban

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok
Németország forrong: kétszázezren tüntetnek Münchenben, elharapóztak az utcai támadások

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Támadnak a mínuszok: kemény fagyok lesznek úrrá az országban

Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó

Nem büntetni, hanem becsülni kellene, ha a dolgozó hibázik

Már nem óvatoskodnak a vásárlók, a boltban és a szolgáltatásokra is költenek
