Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
Raisz Anikó az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában kiemelte: a kormányzat, illetve az EM támogatásával nem előzmény nélkül zajló,
Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű, hétfőn megnyílt hulladékfelszámolási pályázaton jogi személyek vehetnek részt, az igényelhető támogatás maximális összege pedig köbméterenként bruttó 45 ezer forint.
Felidézte: a pályázat előzményeként már 2020-ban is nyílt hasonló lehetőség. Akkor két ütemben 474 sikeres pályázat nyomán több mint 165 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni Magyarországon.
A mostani, március 27-én éjfélig nyitva álló, a tisztakornyezet.nhkv.hu címen elérhető pályázat keretében
- az önkormányzatok maximum 75,
- az egyházi jogi személyek 50,
- a civil szervezetek 35,
- míg a gazdálkodó szervezetek 30 millió forintot igényelhetnek.
Raisz Anikó szólt arról is, hogy a korábbi pályázat egyik tapasztalata, hogy ahol egyszer már elindult az illegális hulladék lerakása, ott a felszámolás után is nagyon gyakran folytatódik. Ezt szeretnék megakadályozni, ezért az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek az igényelhető támogatás legfeljebb 40 százalékát felhasználhatják ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére is.
Az illegális hulladékok legnagyobb részét építési, bontási törmelék és kommunális hulladék teszi ki, az illegális lerakók pedig bejelenthetők az okostelefonokra letölthető Hulladékradar applikáción keresztül.
Az illegális lerakókról begyűjtött hulladék legnagyobb részét igyekeznek hasznosítani, és - mint például az építési törmelék esetében - alapanyagként kezelni - írja az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val