Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap.
Délelőtt nagyobb számban a Dunántúlon, majd egyre keletebbre - összességében több helyen - fordulhat elő zápor, zivatar, amelyeket elsősorban felhőszakadás kísérhet.
A Dunántúlon megélénkül az északias szél, de a zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 26 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon néhány fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Pénteken sok felhő lesz az ország nagy része felett, és sokfelé számíthatunk esőre, záporokra, elsősorban a Dunától keletre zivatarokra is, helyenként felhőszakadás, jégeső is kialakulhat.
A Dunántúlon az északi, északnyugati szél lesz élénk, erős, a Dunától keletre pedig a déli, délkeleti szelet kísérhetik élénk, erős lökések, de zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. Hajnalra a szélcsendesebb tájakon pára, köd képződik. A csúcshőmérséklet 14 és 26 fok között alakul, a Dunántúlon mérhetjük az alacsonyabb, a Tiszántúlon a magasabb értékeket.
Szombaton is még többfelé kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar, majd délután északkeleten, keleten már szakadozottabb lehet a felhőzet. Élénk, erős, egyes tájegységeinken viharos lesz az északi, északkeleti szél. Délután 14-23 fokot mérhetünk, a keleti tájakon lesz melegebb.
Vasárnap és hétfőn már mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, az időnként megjelenő gomolyfelhőkből csak elvétve alakulhat ki átmeneti jelleggel egy-egy gyenge zápor. Vasárnap élénk, erős lesz az északkeleti szél, hétfőn viszont már a keleti, délkeleti szelet kísérhetik élénk széllökések. A reggelek hűvösek lesznek, a fagyzugos helyeken akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Vasárnap 15-20, hétfőn 17-21 fokra van kilátás - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal