Pénteken általában erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Csupán este, késő este kezdhet el nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet.
Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten zivatarokra is. Nagy területen várható számottevő mennyiség, de az északnyugati országrészben kisebb a csapadék esélye, akár szárazon is maradhat.
Az egyre többfelé északias irányba forduló szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, azonban a keleti, délkeleti országrészben eleinte még gyenge maradhat a délies irányú légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 13 és 18 fok valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti országrészben néhány fokkal melegebb lehet az idő - közölte a HungaroMet.
Szombatra visszatér a napsütés, a legtovább a keleti tájakon maradhat felhős az ég.
Napközben a gomolyokból helyenként kialakulhatnak rövid záporok. Az északias szél többfelé élénk, néhol erős lesz. A csúcshőmérséklet 14 és 21 fok között alakulhat.
Vasárnap a sok napsütés mellett keleten lehet több felhő tartósan, ott kisebb eső, másutt a gomolyokból helyenként zápor előfordulhat. Az északias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Délután 16-21 fok valószínű.
Hétfőn többnyire napos idő várható, délután a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, esetleg egy-egy zivatar. Többfelé erős lesz az északias szél. Napközben 18-24 fok között alakul a hőmérséklet - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Letarolta a vihar az országot: kidőlt fák, összetört autók, elzárt autópályák lassítják az életet

Totális összeomlás a MÁV-nál, vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak több térséget

Figyelmeztet a MÁV - Óriási károkat okozott a vihar

Megjelent az ország söre, erre szavazott a közönség

Csúnyán átverték a katari herceget, a botrány megrengette a régiségpiacot

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?
Kirúgták az orosz közlekedési minisztert, öngyilkos lett
