A magyar felnőtt népesség több mint egyharmada
(35 százalék) úgy gondolja, hogy a TISZA Pártra adta volna a listás szavazatát,
ha az országgyűlési választásokra szeptember legelején került volna sor. A Fidesz-KDNP-t 29 százalékuk támogatta volna. A kisebb pártok támogatottsága augusztusról szeptemberre legfeljebb csak hibahatáron belüli változásokat mutat: a DK tábora (4 százalék) 1 százalékkal nőtt, a Mi Hazánké (3 százalék) nem változott, az MMKP támogatottsága (2 százalék) pedig 1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest – derül ki az Idea Intézet felméréséből.
Nyár legvégén, a szavazási részvételüket biztosnak érző és támogatott pártot is választani tudó felnőttek körében 9 százalékpont volt a TISZA előnye a kormánypártok előtt. Egy szeptember elején lebonyolított választáson a biztos szavazó, pártot választani tudók majdnem fele a TISZA Pártra szavazott volna (48 százalék), miközben a Fidesz-KDNP listájára csak 39 százalékuk. A biztos szavazókra vonatkozó eredmények egyúttal azt is mutatják, hogy egy szeptember elején megtartott országgyűlési választás után
nagy valószínűséggel hárompárti parlament alakulhatott volna: a TISZA Párton és Fidesz-KDNP-n kívül csak a DK érte volna el a parlamenti frakció alapításához minimálisan szükséges 5 százalékos parlamenti küszöbértéket.
Szeptember elején a népesség negyedét (25 százalék) tettek ki azok a felnőttek, akik egyáltalán nem akarnak résztvenni a választásokon, vagy csak nem döntöttek még erről, vagy csak arról gondolkodnak még, hogy melyik pártot támogassák szavazatukkal, vagy egyszerűen csak nem akarják elárulni ezeket a döntéseiket. Arányuk 2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér