A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előzetes eljárást folytató bírói tanácsa megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette az ICC-t alapító Római Statútumból fakadó kötelezettségét, amikor nem működött együtt a bírósággal az országba látogató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök letartóztatásának ügyében. A testület ezért az ügyet a bíróság munkájában részes tagállamok közgyűlése elé terjeszti – derül ki a három bíróból álló tanács csütörtökön hozott döntéséből.
A jelentésben emlékeztettek arra, hogy a hágai székhelyű testület tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki palesztin felelősök mellett Netanjahu ellen az Izrael és Hamász palesztin terrorszervezet tagjai között a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban feltételezetten elkövetett bűnök miatt.
Az izraeli miniszterelnök idén áprilisban hivatalos látogatáson tartózkodott az Magyarországon, és a bíróság annak idején emlékeztette a magyar hatóságokat a letartóztatási kérelemről. A bíróság többször felajánlotta a konzultáció lehetőségét, de a magyar kormány nem válaszolt.
Erre hivatkoztak Orbánék
A kormány a döntést követően azzal érvelt, hogy nem rendelkezik a megfelelő hazai jogszabályokkal, amelyek lehetővé tennék az ilyen típusú letartóztatást, továbbá hivatkozott Netanjahu állami mentelmi jogára is, illetve álláspontja szerint „az elfogatóparancs nem tekinthető pártatlan és objektív jogi aktusnak". A bíróság azonban leszögezte:
a nemzeti jog hiánya nem mentesít az együttműködési kötelezettség alól, és a hivatkozott mentelmi jog nem alkalmazható ebben az esetben.
Az előzetes eljárási tanács szerint „Magyarország számára egyértelmű volt az együttműködési kötelezettség", és Netanjahu letartóztatásának elmulasztása „súlyosan aláássa az ICC megbízatásának végrehajtását".
Az alapokmány részes államaként Magyarország elfogadta, hogy a bíróság határozatai rá nézve kötelezőek, és nem dönthet egyoldalúan arról, hogy egyes határozatokkal kapcsolatos saját véleménye és álláspontja alapján tesz-e eleget az együttműködési kéréseknek
– olvasható a jelentésben. A bíróság továbbá emlékeztetett arra, hogy bár Magyarország idén júniusában bejelentette kilépési szándékát a Római Statútumból, ez hivatalosan csak 2026. június 2-án lép életbe, így az ország továbbra is köteles eleget tenni az egyezményből eredő kötelezettségeinek.
A testület a most született döntést eljuttatja a tagállamok közgyűléséhez, amely decemberi éves ülésén dönt a további lépésekről.
Szijjártó Péter: a Nemzetközi Büntetőbíróság döntéseit kicsinyes politikai bosszú motiválja
Mindennél világosabban demonstrálja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) teljesen elvesztette a presztízsét azzal, hogy a testület eljárást indított Magyarországgal szemben, amiért nem tartóztatták le Budapesten az izraeli miniszterelnököt – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
A tárcavezető arról számolt be, hogy az ICC ezzel a lépésével megmutatta, hogy „döntéseit lényegében egyedül a kicsinyes politikai bosszú motiválja”.
A nemzetközi bírói testületekben semmi keresnivalója nem lehet a politikai céloknak és ideológiáknak. Az ICC most is csak igazolta minden aggodalmunk a testület pártatlanságával és politikamentességével kapcsolatban
– hangsúlyozta.
„Ez a kicsinyes, erőtlen lépés egyetlen dologban erősít meg minket: helyes döntés volt a kilépés. A Nemzetközi Büntetőbíróság végérvényesen eltért az eredeti céljától, és politikai szervezetté vált. A mi álláspontunk szerint azonban a nemzetközi szervezetek nem képviselhetnek politikai érdekeket, épp ellenkezőleg, ezen intézményeknek kellene megfelelő nemzetközi tárgyalási platformot biztosítani a vitában álló felek részére” – írta.
Magyarország kilépett a nemzetközi szervezetből, amihez Ukrajna most csatlakozik
A Volodimir Zelenszkij elnökölte ország az ICC részévé vált, viszont épp pár hónapja távozott hazánk a büntetőbíróság berkeiből. A háborúban álló ország tett egy formális lépést a jogállamiság felé. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés