Átlagban 3,5 Celsius-fok volt a középhőmérséklet 2024. novemberében, ami 1,9 fokkal marad el az 1991-2020-as átlagtól – írja Facebook-posztjában a meteorológiai szolgálat. Ezzel 2011. novembere óta a leghidegebb novemberen vagyunk túl, 2023 májusa óta pedig ez az első hónap, aminek a középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.
- A Dunántúlon többségében 4 és 5 fok között,
- keleten és északkeleten általában 3 fok körül alakult a hónap középhőmérséklete.
- A fagyzugos helyeken azonban néhol fagypont közelében alakult a havi hőmérsékleti átlag.
Az idei november ráadásul durván száraz is volt, mindössze 31 milliméter csapadék esett országos átlagban, ami 36 százalékkal marad el az 1991 és 2020 közötti, 48,6 milliméteres átlagtól.
Az október második felét jellemző anticiklonális, szinte teljesen csapadékmentes időjárás javarészt a novemberre is kiterjedt, mindössze november 20. és 22. között hullott jelentősebb mennyiségű csapadék. Az ország északi felén általában 30 milliméter alatt maradt a havi csapadékösszeg, a legszárazabb északnyugati országrészben többfelé 10 mm sem esett idén novemberben.
Itt a friss előrejelzés: ekkor érkezik meg az újabb havazás
Borult, párás, ködös időre kell számítani december első hetében. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló