Frissítés: Elérte a havazás Budapestet, a fővárosban este hét óra környékén kezdett el esni a hó. Az előrejelzések szerint valószínűleg egész éjjel havazhat.
Jelentősebb havazásra figyelmeztet, ezért óvatosságot és a közösségi közlekedés előnyben részesítését kéri az autósoktól a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek (FKF).
Kapcsolódó
A közleményük szerint az előrejelzések alapján órákon belül akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat Budapesten.
Ezért arra kérik a fővárosi autósokat, hogy kizárólag jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt járművekkel induljanak útnak és a havazás idején, valamint az azt követő 1-2 napon lehetőleg a közösségi közlekedést vegyék igénybe.
A közművek még a csapadék előtt megelőző síkosságmentesítő szórást végzett. Budapest útjait rendeletben meghatározott sorrendben takarítják:
először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszait és egyéb közösségi közlekedési útvonalakat.
Ezt követően a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utak következnek. A mellékútvonal-hálózaton, beleértve a budai hegyvidéket is, csak a főutak rendbetétele után kezdődhet a munkavégzés.
Az FKF kiemelten felhívta az autósok figyelmét a járművek kifogástalan műszaki állapotának és a téli gumi használatának fontosságára, hiszen az elakadt, megcsúszott, vagy mozgásképtelenné vált személygépkocsik megnehezítik a BKK autóbuszainak menetrend szerinti közlekedését és az utak síkosságmentesítését.
A cég egyúttal arra kérte a gépjárművel közlekedőket, hogy vigyázzanak a városban közfeladatot ellátókra, és vezetés közben ne előzzék meg a síkosságmentesítésben, hóeltakarításban résztvevő járműveket.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy az ingatlanok előtti járdák takarítása az érintett ingatlantulajdonosok vagy üzemeltetők kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia az épület előtti járdaszakasz takarításáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt