A múlt héten Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szervezett demonstrációt Hatvanpusztára, Orbán Viktor édesapjának „gazdasági üzemének” helyszínére. A politikus közölte, ha szükséges, akkor buszokat is indítanak Hatvanpusztára. Ezúttal pedig egy „épületbejárás” híre kavart kisebb hullámokat a majorság körül: ugyanis
jövő június közepére egy férfi épületbejárást szervez Hatvanpusztára a Facebookon.
Az eseményre eddig 43 ezren reagáltak, közel 3 ezren pedig a terveik szerint részt is vesznek az épületbejáráson – jelentsen ez bármit is ebben a kontextusban.
Az ügyben megkerestük a szervezőt, G. Lászlót is, azonban cikkünk megjelenésig nem válaszolt.
Hatvanpuszta elég régóta foglalkoztatja a közvéleményt, elvégre a miniszterelnök apjához köthető birtokról van szó. Tavaly a Gulyáságyú Média közölt drónfelvételeket a majorságról, és a mellette lévő földekről:
Tavaly december elején pedig Hadházy Ákos a francia köztévé stábjával repült Hatvanpuszta fölé:
Az Index korábban azt írta, hogy 2023-ban vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a Demokratikus Koalíció Orbán Viktor ellen, ugyanis a sajtóban felreppent hírek szerint a miniszterelnök munkamegbeszélésekre is használja az apja nevén lévő majorság, amelyet állítólag ő maga és családja is használ. Orbán vagyonbevallásában viszont nem szerepel a hatvanpusztai birtok. Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága elutasította a keresetet.
Gyurcsány-szál és Orbán-falu
Az online térben egyébként számtalanszor megtrollkodták már Hatvanpusztát: például most rákeresve a Google Mapsen a „Gyúrcsány szál” elnevezés látható a birtok felett, nem messze tőle egy táborhelyet pedig „Orbán falunak” neveztek el.
Közel 200 éves majorság
A közigazgatásilag Alcsútdobozhoz tartozó hatvanpusztai majorságot József nádor hozta létre 13 hektáron 1840 körül, alcsúti kastélya és alcsúti arborétuma közelében, mintagazdaságként a magyarországi mezőgazdaság fejlesztése céljából – olvasható a Wikipedia vonatkozó szócikkében. Az egykori gazdasági épületek egy része a 20. században műemléki védettség alá került. A majorságot magas aranykorona értékű földek veszik körül.A birtok Orbán Viktor miniszterelnöksége idején először édesapja cége, majd Orbán Győző személyes tulajdonába került és jelentős építkezés indult meg a területén. A környező földek a 2010-es években fokozatosan a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó, illetve Mészáros Lőrinc és gyermekeik birtokába kerültek. A majorság és az ott folyó nagyszabású építkezés a tényfeltáró újságírók és politikusok tevékenysége nyomán a 2010-es évek vége felé az Orbán-család és környezete vagyoni gyarapodásának egyik szimbólumává vált.Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye