Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter, a Magyar Országgyűlés alelnökének jelenlétében.
Az M4-es autóút teljes hossza 224 kilométer, az eddig elkészült 153 kilométeres szakasz bruttó 583 milliárd forint hazai költségvetési forrásból épült. Ebből a Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasz kivitelezésének bruttó összege 170,1 milliárd forint
– szerepel a helyszínen kiosztott sajtóanyagban.
Orbán Viktor az átadón azt mondta, az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét.
Hangsúlyozta: 2010-ben a gyorsforgalmi utak hossza Magyarországon 1273 kilométer volt, ez 2025-re 35 kilométer híján 2000 kilométerre emelkedett, emellett felépítettek összesen nyolc dunai és tiszai hidat, és most már 22 megyei jogú város elérhető gyorsforgalmi úton.
A magyar emberek 90 százaléka fél óra autóút távolságra lakik valamelyik sztrádától
– mondta a kormányfő, aki szerint, ha a kormány minden beruházását meg tudja valósítani, akkor ez a szám fölmegy 100-ra, az idő pedig 30 percről 20-ra fog szűkülni.
Herczeg Zsolt, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 4-es számú egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott Magyarország kormányának a beruházáshoz. F. Kovács Sándor, a 3-as számú egyéni választókerület ugyancsak fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy régi álmuk teljesült a beruházással, amelynek köszönhetően biztonságossá válik a közlekedés. Hozzátette: ez az út az Észak-Erdélyből Nyugat-Európa felé irányuló tranzitnak egy nagyon forgalmas útja, kamionok, az ünnepekre haza tartó vendégmunkások hosszú sora szokott ezen az úton közlekedni és szinte minden héten történt valami baleset.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is