Hadházy Ákos a Facebook-oldalán számolt be a Kövér László által rá kirótt bírságról. Mint írta,
miután Kövér László kitiltotta a Parlamentből, azért büntette meg 800 ezer forintra, mert nem volt bent szavazni.
Az független képviselő által „hibbant házmesternek” nevezett Kövér László indoklásában
van logika, hiszen a legbetegebb elmében is van valamennyi; a logika itt a nettó szemétkedés és annak megmutatása, hogy ő ezt is megteheti velem.
Hadházy Ákos bejegyezése szerint a házelnök arra hivatkozva büntette meg, hogy bár áprilisban közölték vele a kitiltását, az csak akkor emelkedett jogerőre, amikor azt parlament is megszavazta. „A kettő között azonban szerinte be kellett volna mennem a nem tisztelt házba szavazni, hogy láthassuk egymást... És mivel nem voltam bent, pénzbüntetésre ítélt” - fogalmazott.
Jelezte, hogy 800 ezer forint nem kis pénz, ki is tudja gazdálkodni, mégis támogatói segítségét kéri, csak azért, hogy „ennek a beteg lelkű embernek kevesebb oka legyen vigyorogni”.
Zugló független országgyűlési képviselőjét, Hadházy Ákost a tavaszi füstgyertyázás miatt hónapokra kitiltották az Országházból, emiatt a vitákra és a nyílt szavazásokra be sem mehet az épületbe, egyedül a titkos szavazásokon vehet részt, ezeken a T. Ház ruhatárában adta le szavazatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás