A 4iG Műsorszóró Kft. eladásával kapcsolatban a sajtóban megjelent, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő közösségi oldaláról és nyilatkozataiból átvett, minden valóságalapot nélkülöző kijelentések alkalmasak a társaság jó hírnevének megsértésére és a tőkepiac tisztességtelen befolyásolására - jelezte pénteki közleményében a 4iG.
A vállalat határozottan visszautasítja a sajtó által ellenőrzés nélkül átvett, súlyosan rágalmazó állításokat, és cáfolja az ellenzéki képviselő által terjesztett valótlan információkat. Emellett vizsgálja annak jogi lehetőségeit, hogy piacbefolyási kísérlet, illetve rágalmazás miatt pert indítson a képviselő ellen.
A médiában megjelent állításokkal ellentétben a 4iG leszögezte:
- Az Antenna Hungária Zrt. (jelenleg 4iG Távközlési Holding Zrt.) nem ingyen került a 4iG csoport tulajdonába.
- A 4iG Nyrt. nem adta el az Antenna Hungária Zrt.-t.
- A 4iG Műsorszóró Kft.-t az Antenna Hungária Zrt. értékesítette.
- Az Antenna Hungária ma is a magyar állam 37,9 százalékos tulajdonában van, a 4iG Műsorszóró Kft. eladásából befolyó vételár az állam és a 4iG Nyrt. közös tulajdonában lévő vállalatot illeti meg.
- A 4iG csoport nem kívánja megvásárolni az RTL Magyarországot.
A 2022-ben zárult 534 milliárd forint értékű, kétlépcsős tőkeemelést követően a 4iG Nyrt. 76,78 százalék tulajdont szerzett az Antenna Hungáriában. A magyar állam a tőkeemelést követően 23,22 százalékos részben tulajdonos maradt a távközlési vállalatban.
Ezután az állami tulajdon 37,9 százalékra nőtt az Antenna Hungáriában a Vodafone Magyarország felvásárlását követően, ezzel párhuzamosan a 4iG Nyrt. tulajdonrésze pedig 62,1 százalékra csökkent.
A képviselő által terjesztett valótlan állításokkal szemben az ügyletből származó bevétel nem kizárólag a 4iG Nyrt.-t, hanem az állam és a 4iG közös tulajdonában álló Antenna Hungária Zrt.-t illeti.
A 4iG határozottan visszautasítja a képviselő azon kijelentéseit is, melyek pénzügyi mentőcsomagként próbálják beállítani a tranzakciót. Szintén cáfolják az országgyűlési képviselő azon kijelentéseit is, mely szerint a cég értékesítéséből származó bevételt az RTL Magyarország esetleges felvásárlásra fordítaná. A 4iG-nek nincs ilyen szándéka, és erre irányuló tárgyalásokat sem folytat a televíziótársaság tulajdonosaival.
A tőzsdei társaság visszautasítja a képviselő által a 4iG Műsorszóró Kft. eladása kapcsán terjesztett félrevezető és hamis állításokat, és vizsgálja annak lehetőségét, hogy tisztességtelen piacbefolyásolás, valamint rágalmazás miatt jogi lépéseket tegyen az országgyűlési képviselő ellen.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga