A gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által ötödször meghirdetett, az Erzsébet hídra szervezett tiltakozó akció ezúttal 24 órán keresztül zajlott.
- A demonstrálók kedden a hídon elhangzott beszédek után a budai Várba mentek és újabb felszólalókat hallgatottak meg.
- A Várban éjszakázó Hadházy Ákos köztéri fogadóórát tartott.
- Szerdán mintegy két tucat tüntető tartózkodott a Szent György téren, ők és a hozzájuk csatlakozók a politikus vezetésével 17 óra körül elindultak az Erzsébet hídhoz.
Demokráciát!, A gyülekezés alapjog!, Nem hagyjuk abba! - skandálták a résztvevők az út során, közülük többen magyar, európai uniós és szivárvány színű zászlót is lengettek.
Az MTI tudósítása szerint az Erzsébet hídon Hadházy Ákos után még több tüntető felszólalt.
„Most építik le a demokrácia utolsó tégláit, azért vagyunk itt, hogy azok megmaradjanak, de ehhez sokkal nagyobb nyomásgyakorlást kell kifejteni a hatalomra"
- mondta Hadházy Ákos a huszonnégy órás demonstráció záróeseményén. Hozzátette: versenyezniük kell, a minél erősebb hatalom kiépítésre még elszántabb nyomásgyakorlással és gyorsabban kell reagálniuk.
Sokkal többen kell lennünk és sokkal tovább kell lennünk
- fogalmazott.
Jelezte egyúttal, hogy jövő keddre újabb megmozdulást jelentettek be az Erzsébet hídra. A rendőrség ugyanakkor azt közölte: nekik ez mégsem tetszik, és felhívták a figyelmét, hogy az ügyben a Kúriához fordulhatnak.
Hadházy Ákos szerint a ünnepi hosszú hétvége miatt valószínűleg nem érkezik meg a Kúriától a döntés. Kijelentette, hogy jövő kedden biztos, hogy ott lesznek a hídon.
A független képviselő a demonstráció zárásaként nem sokkal este háromnegyed nyolc előtt elénekelte a Himnuszt, a résztvevők pedig elindultak a helyszínről.
A police.hu-n olvasható rendőrségi tájékoztató szerint a szerdai, Erzsébet hídon tartott demonstráció alatt a buszok egy sávon, váltakozó irányban közlekedhettek. A gyűlés nem sokkal este 8 óta előtt véget ért, negyed kilencre már a színpadot is elbontották, azt követően pedig teljes szélességében járható lett a híd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Megválik 20 ezer dolgozójától az egyik legnagyobb autóipari óriás

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?

Három gyanúsítottja van az elmúlt évek legrejtélyesebb tömegbalesetének

Lélektani határ az albérletpiacon, ez durván visszafoghatja a drágulást
