A 21 Kutatóközpont júniusi felmérése szerint a Tisza Párt támogatói tábora már félmillióval nagyobb, mint a Fideszé, és ez a különbség tovább nőtt az áprilisi adatokhoz képest.

  • Magyar Péter pártja a teljes népesség körében 32, míg a Fidesz 25 százalékon áll;
  • a választani tudók között már 48-37,
  • a részvételüket biztosra mondó párválasztók között pedig 52-34 százalék az arány a Tisza javára.

A „biztos” kategóriában tapasztalt nagyobb különbség a kutatóközpont szerint azt mutatja, hogy a Tisza Párt szimpatizánsai jóval lelkesebbek és elkötelezettebbek, mint a Fidesz támogatói. Ez a dinamika az elmúlt méréseknél is megfigyelhető volt, így a Tisza Párt pozíciója stabilan erősödik a politikai versenyben.

Bár a kormánypárt támogatottsága 2023 óta nem volt ilyen alacsony, a kétmilliós szimpatizánsi kör továbbra is jelentős. A Tisza Párt 2,5 milliós táborának bővülése ugyan megállt, sőt, a hibahatáron belül kissé csökkent, ám a Fidesz és más pártok támogatottságának zsugorodása, valamint a bizonytalanok számának növekedése miatt a Tisza Párt relatív előnye tovább nőtt.

A 24.hu azt írja, hogy a többi párt támogatottságában is változások történtek: a Mi Hazánk párt népszerűsége a pártot választani tudók körében 5-ről 7 százalékra emelkedett, a Demokratikus Koalíció pedig 3-ról 4 százalékra növelte támogatottságát, visszatérve az októberi szintre. A biztosan szavazók között Toroczkai László pártja 4-ről 6 százalékra, míg Dobrev Klára pártja 3-ról 5 százalékra erősödött. Ez alapján

  • a Mi Hazánk parlamenti bejutása valószínűnek tűnik,
  • míg a DK helyzete bizonytalanabb;
  • a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága távolodik a parlamenti küszöbtől: a pártot választani tudók között 3, a biztosan részt vevők között pedig 2 százalék körüli.

A pártok támogatottsága demográfiai szempontból is jelentősen eltér: Budapesten a Tisza Párt támogatottsága kétszerese, a megyei jogú városokban másfélszerese a Fideszének, míg az egyéb városokban minimális az előny. A falvakban továbbra is a Fidesz vezet, bár csak 4 százalékponttal. Az iskolai végzettség szerint az alapfokú végzettségűek körében a Fidesz dominál (42-17 százalék), míg a diplomások között a Tisza Párt vezet (46-18 százalék). Korcsoportonként a 65 év felettiek inkább a Fideszre voksolnak (52-20 százalék), a 65 év alattiak között azonban, különösen a 40 év alattiak körében, a Tisza Párt elsöprő fölénnyel vezet (36-15 százalék). Nemek szerint a Fidesz népszerűsége hasonló a férfiak és a nők között, míg a Tisza Párt inkább a férfiak támogatását élvezi, a nők pedig nagyobb arányban bizonytalanok.

A Republikon Intézet elemzése a fővárosra fókuszált, e szerint Budapesten a választók aktivitása kiemelkedően magas, a megkérdezettek 85 százaléka jelezte részvételi szándékát egy esetleges választáson, ebből 71 százalékuk biztos választó.

  • A fővárosban a Tisza Párt fölénye jelentősebb, mint országosan: a teljes népesség körében 40 százalék támogatja Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP mindössze 18 százalékon áll, utóbbi támogatottsága inkább a harmadik helyezett Demokratikus Koalícióéhoz (10 százalék) közelít; a Kutyapárt a negyedik helyezett, támogatottsága 6 százalék;  az MKKP-tól csak hibahatáron belül marad el a Mi Hazánk, Budapesten is 5 százalék fölötti eredményt tudhat magáénak, azaz jelenleg bejutna a fővárosi közgyűlésbe is.
  • A pártválasztók és biztos szavazók között a Tisza előnye még markánsabb, 26-27 százalékponttal vezet a kormánypártok előtt. A Demokratikus Koalíció stabilan őrzi harmadik helyét a fővárosban, míg a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a bejutási küszöb felett állnak, a Momentum viszont a fővárosi közgyűlésbe jelenleg nem jutna be. 

Az elemzés rámutat, hogy bár a pártpreferenciák sorrendje hasonló az országoshoz, az arányok eltérnek, és a fővárosi választók egy része az elmúlt időszakban elfordult a Fidesztől, melynek frakciója fiatal, új arcokból áll, de kampánystílusa kevésbé rezonál a budapesti közönséggel.

A biztos szavazók körében Magyar Péter pártja 11 százalékponttal előzi a Fideszt a Závecz Research felmérése szerint. Hasonló eredményről számolt be korábban a Medián is, míg a Nézőpont 5 százalékpontos Fidesz-előnyt mért. Utóbbi mérése szerint győzne a Fidesz (44 százalék), hárompárti parlament alakulna a Tiszával (39 százalék) és a Mi Hazánkkal (7 százalék) egy most vasárnapi országgyűlési választáson.